Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Robbantásos merényletet hiúsítottak meg Athénban

Hatástalanított a görög rendőrség egy athéni bank előtt elhelyezett időzített bombát. A rendőrség azután vonult ki a helyszínre, hogy egy ismeretlen kedd este felhívta az egyik athéni napilapot, és beszámolt a robbanószerkezet elhelyezéséről. A névtelen telefonáló azt mondta: a Krisztosz Kasszimisz nevű csoport tagja.


Dátum: 2003-11-12 08:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17176
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:05:27.697897, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szervezetről még sohasem hallottak, ám a görög hatóságok azt gyanítják: a csoport kapcsolatban áll a November 17. nevű terrorszervezettel, amely számos merényletet követett el az utóbbi évtizedekben Görögországban - jelentette az AP amerikai hírügynökség.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek