Ismét tüntettek a kolozsvári diákok
Újabb tüntetéssel adtak hangot elégedetlenségüknek a tegnap délben a kolozsvári diákok. A Béke téren gyülekező egyetemisták a prefektusi hivatal elé vonultak. A Babes-Bolyai Tudományegyetem diákjai ismét fel akarták hívni a döntéshozók figyelmét a felsőoktatás hibáira, miután a hétvégéig a diákszervezetek és a kormány képviselői közötti tárgyalások semmi eredményre nem vezettek.
Dátum: 2003-11-12 09:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17177
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:05:28.003029, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az egyetemisták többek között a felsőoktatás reformját követelték, és hogy a tanárok teljesítményalapon kapják fizetésüket.
Mindemellett kérik az ösztöndíj olymértékű emelését, hogy fedezze a diákok havi étkezési és lakásköltségeit, továbbá 50%-os utazási kedvezményben részesüljenek. A Romániai Diákszervezetek Országos Szövetsége (ANSOR) tegnap japánsztrájkot hirdetett. Ezzel azt szeretnék elérni, hogy a parlament a jövő évi költségvetésben a bruttó nemzeti össztermék öt százalékát utalja az oktatás számára. Emellett aláírásgyűjtésbe is kezdtek a diákok, reményeik szerint mintegy negyedmillió aláírás gyűl majd össze.
Forrás:transindex.ro
fidesz.hu