A szocialisták megakadályozták a brókerbizottság munkáját
Ismét eseménydús volt a brókerbotrányt vizsgáló parlamenti bizottság szerdai ülése. Miután a jelenlévő képviselők sem a vizsgálati ütemterv megtárgyalására szabott időkeretet, sem pedig a bizottsági ülés napirendjét nem fogadták el, a testület nem tudott ülést tartani.
Dátum: 2003-11-12 11:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17185
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:05:30.613731, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz három képviselője, Demeter Ervin, Répássy Róbert és Szijjártó Péter sajtótájékoztatón értékelte az ülésen történteket.
Már teljesen világos a szocialisták magatartása
Demeter Ervin, a testület vezetője elmondta: a bizottsági munka előkészítését két tárgyalás előzte meg az elnök és az alelnök között. Ezeken az álláspontok világossá váltak: míg a Fidesz képviselői az országgyűlési tematika szerint, ütemesen haladni kívánt, addig a szocialisták az ütemtervet akarják kizárólag tárgyalni.
- Ezért egy olyan kompromisszumos napirendet terjesztettem elő, ami mind a két álláspontot tükrözi. A napirendnek az volt a javaslata, hogy először tárgyaljuk a vizsgálati ütemtervet - javaslatot tettem rá, hogy 24 órás időkeretben -, utána végezzük el az elmúlt heti munkát, amit nem tudtunk elvégezni, majd azt követően végezzük el az eheti munkát. Ezt a napirendet nem szavazták meg a szocialista képviselők, ezért a bizottság ülése nem történhetett meg - hangsúlyozta Demeter Ervin.
Hozzátette: természetesen a bizottság napirendjére bármelyik képviselőnek lehetnek eltérő javaslatai, módosító javaslatot készíthetnek a napirendhez, ilyen módosító javaslat azonban nem érkezett.
- Az Országgyűlés házszabálya teljesen egyértelműen rendelkezik - ez a plenáris ülésen követett gyakorlat is -, hogy a napirendről vita nélkül határozunk. Az elmúlt héten segítséget kértem az Országgyűlés főtitkárától, és ő a ma reggeli konzultáción megerősítette, hogy a napirendről vita nélkül határoz a bizottság. Szerettem volna elkerülni, hogy a múltkorihoz hasonló viták, öncélú és jóra nem vezető, a bizottság tekintélyét lejárató viták szülessenek, ezért ragaszkodtam a házszabály ezen rendelkezéséhez - mutatott rá Demeter Ervin.
Hozzáfűzte: most már teljesen világos mindenki előtt a szocialisták magatartása.
- Az első bizottsági ülésen elfogadtuk a napirendet, ők viszont elszaladtak a saját kérdéseik elől, kivonultak a teremből. A második ülésen pedig botrányos viselkedéssel próbálták megakadályozni, hogy a bizottság dolgozni tudjon. Erre a meghívottak is felhatalmazva érezték magukat, hogy a bizottság előtt megtagadják a válaszadást - emlékeztetett.
A harmadik bizottsági ülésen - a mai napon - a napirendet sem szavazták meg a szocialisták, megakadályozva a bizottság munkáját - jegyezte meg Demeter Ervin.
Ne szólaljon meg senki!
Az osztrák bíróság Kulcsár Attila kiadatásáról szóló tegnapi döntésére reagálva a bizottság elnöke elmondta: egyértelműen látszik, hogy a bróker tanácsadói időhúzásra játszanak annak érdekében, Kulcsár Attilának ne kelljen a magyar hatóságok előtt megszólalni.
- Hasonlónak érzem a szocialista párt magatartását is. Ugyanezt a stratégiát viszik: lehetőleg senki ne szólaljon meg és senki ne adjon információkat a hatóságoknak vagy a bizottságnak. Ők ezt a bizottságban tudják megakadályozni, és ezt is teszik. Teljesen hasonlóan viselkednek, így joggal feltételezi az ember, hogy azonos szándék és azonos akarat áll Kulcsár Attila mozgatása és a szocialista képviselők magatartása között.
- Amennyiben a szocialista-szabad demokrata tagok megszavazták volna az ülés napirendjét, számos kérdést tettünk volna fel abban a vonatkozó témakörben, amely a bizottság napirendjében szerepelt - jelentette kis Szijjártó Péter, aki a bizottság szerdai ülésén megtárgyalni kívánt kérdéseket ismertette. Ezek:
Mikor adott felhatalmazást Bodnár Zoltán Bitvai Miklósnak arra vonatkozóan, hogy az ÁAK a szabadon felhasználható pénzét a számlavezető pénzintézeten kívül máshol is elhelyezheti?
Mikor szerzett tudomást Bodnár Zoltán arról, hogy Bitvai Miklós befektetési tanácsadói szerződést kötött a K&H Brókerrel?
A 13 milliárd forint átadásáról miért részletekben döntöttek?
Nem érzi-e Bodnár Zoltán a hatásköri lista kijátszásának az összeg részekre bontását? Tájékoztatta-e az alapító Magyar Fejlesztési Bankot az összességében végül is 13 milliárd forintot meghaladó pénzátutalásról?
Mikor hívta össze Bodnár Zoltán az Igazgatóságot az átutalások jóváhagyása érdekében?
Az Igazgatóság tagjai jelezték-e Bodnár Zoltánnak kétségeiket a részekre bontott összeg átutalása miatt?
Előfordulhatott-e, hogy az Igazgatóság a pénz tényleges átutalását követően döntött az átutalásról?
Milyen szerződést hagyatott jóvá Bodnár Zoltán az Igazgatósággal, a szerződésben mely pénzintézetet jelölték meg a pénz elhelyezésére?
A 13 milliárd forint előleg átutalásával az addig követett utófinanszírozás gyakorlatáról az előfinanszírozásra tértek át. Milyen ellenőrzési mechanizmust épített ki a pénz felhasználásának figyelemmel kísérésére?
Mi volt Bodnár Zoltán véleménye arról, hogy ezt a pénzt az ÁAK milyen ütemezésben fogja felhasználni?
Politikai vetületű ügyben nem folytatható eljárás Kulcsárral szemben?
Répássy Róbert a bécsi tartományi bíróság tegnapi kiadatási döntéséről szólva hangsúlyozta: a hírek nagy része nem foglalkozott azzal a kérdéssel, ami sajnos döntő jelentőségű, mégpedig azzal, hogy Kulcsár Attila ellen pénzmosás miatt nem folytatható le eljárás Magyarországon.
- Ha a kiadatási döntés jogerőssé válik, akkor ez azt jelenti, hogy Kulcsár Attila megúszhatja egy öttől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető bűncselekmény miatti felelősségre vonást - mutatott rá a Fidesz frakcióvezető-helyettese.
Ismertette: ez a helyzet azért állhat elő, mert az Igazságügyi Minisztérium kiadatási kérelmét csak részben találta megalapozottnak a bécsi bíróság, részben viszont elutasította.
- Pontosan abban a részében utasította el, amelyben a pénzmosás miatt kérte kiadni Kulcsár Attilát a szaktárca - mondta Répássy Róbert.
Hozzátette: az 1957-es párizsi európai kiadatási egyezmény 14. cikkelye szerint - amely alapján Magyarország a kiadatást kérte - nem folytatható le olyan bűncselekmény miatt a büntetőeljárás, amely miatt az illető fogva tartottat nem adták ki.
- Tehát pontosan abban a büntető ügyben, amelynek politikai szálai vannak, amelyben a politikai felelősség felmerülhet, abban a büntetőeljárásban nem vonhatja felelősségre Kulcsár Attilát a magyar hatóság, amennyiben a döntés jogerőre emelkedik - hangsúlyozta Répássy Róbert.
Hozzáfűzte: feltételezi, az Igazságügyi Minisztérium jelenleg mérlegeli, hogy megfellebbezze-e a kiadatási döntést.
- Mindenesetre ha ez így maradna, akkor a magyar állam büntetőigénye egy súlyos bűncselekmény tekintetében nem foganatosítható Kulcsár Attilával szemben.
Ne izguljon, kihúzzák a szarból, csak ne beszéljen
Végezetül Demeter Ervin megjegyezte: a történtek fényében új megvilágításba kerül a K&H-nál folytatott egyik vizsgálat jegyzőkönyve, amelyben Kulcsár Attila titkárnője így vallott:
"Miközben ott voltunk, a Kovács barátnője hívta őt telefonon, hogy ne izguljon, kihúzzák a szarból, csak ne beszéljen."
- Úgy gondolom, ebben a helyzetben felértékelődött ennek a mondatnak a jelentősége. Vajon kihúzzák-e és milyen eszközöket vesznek ehhez igénybe - tette fel a kérdést Demeter Ervin.
fidesz.hu