Kelta falut tártak fel Budaörs mellett
Kelta falu maradványait tárták fel Budaörs határában a régészek; a 60 házból álló hajdani településnek még a nevére is rábukkantak a leletanyag között, eszerint Vicus Teutóként tartották számon az 1500-2000 éve itt élők - közölte a munkálatokat irányító Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságának szakembere.
Dátum: 2003-11-12 11:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17188
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:05:31.560267, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Egy ipari raktár építése előtti feltárási munka során derült ki, hogy értékes leleteket rejt a föld - mondta Ottományi Katalin.
A tavaly kezdődött ásatást 14 hektárnyi területen végezték, a talajmegmunkáló gépekkel 30-40 centiméter vastag földréteget mozgattak meg, ennek eredményeként került napvilágra az I-IV. században épült falu.
- A hajdani falulakókat a már akkor is itt csörgedező Hosszúréti patak vonzhatta ide - mondta a régész.
Az előkerült kőépületek egyike mellett magtár, pajta maradványait is feltárták. A gazdag leletanyag között római kori kocsitemetőre is rábukkantak - mondta Ottományi Katalin, hozzátéve, az ősi szokás szerint az elhunyttal együtt elföldelték a tehetős emberek lovait, kocsiját, s az elhamvasztott halottat ezekre az értékekre temették.
Az egyedülálló leletanyag hozzávetőleg 400 darabját - közötte bronzkori kocsiabroncsot, ezüst díszítésű kardot, edényeket - Budaörs önkormányzata egy általa felújíttatott épületben, állandó kiállításon mutatja be.
Wittinghoff Tamás polgármester elmondta: keresik a megoldást, hogyan lehetne a régészeti lelőhely egy részéből ősi skanzent létrehozni. A pénz nagyobb részét pályázati úton kívánják előteremteni.
MTI - fidesz.hu