Választási csalás Gyöngyösön
Megismételt első fordulót kell tartani április 21-én a gyöngyösi egyéni választókerületben, mert az MSZP megsértette a kampánycsendet és a választások tisztaságát - született meg a döntés a helyi választási bizottság pénteki ülésén.
Dátum: 2002-04-12 18:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1606
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:24:55.981375, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ez azt jelenti, hogy a választási bizottság megsemmisítette az első fordulós egyéni eredményeket.
Kozma Katalin, a helyi választási iroda helyettes vezetője elmondta: a testület a Fidesz gyöngyösi szervezetének kifogását tárgyalta, amely szerint az MSZP helyi szervezete gulyáslevest és italt osztott a választás napján. A Fidesz állítását két, kistelepülési szavazókörben felvett jegyzőkönyv igazolta, illetve tanúkat is meghallgattak, akik szintén alátámasztották a Fidesz állításait.
A testület kilenc tagja közül hatan voltak jelen a döntésnél, amely egyhangúlag született.
Eszerint április 21-én megismételt első fordulót tartanak, vagyis csak az a jelölt győzhet, aki megszerzi a szavazatok legalább 50 százalékát plusz egy voksot. A döntés a listás redményeket nem érinti.
A választókerületben egyébként Magda Sándor szocialista jelölt végzett az élen, a második Mánya Kristóf, a Fidesz -MDF közös jelöltje volt, a harmadik legtöbb szavazatot pedig az SZDSZ-t képviselő Fodor Gábor kapta.
Kovács László MSZP-elnök Martonyi János külügyminiszterhez intézett levelében az EBESZ-megfigyelők soron kívüli magyarországi visszatérését indítványozza, Pintér Sándor belügyminisztert pedig arra kéri, tegyen meg mindent a köztéri politikai rendezvényekkel kapcsolatban a rend és a nyugalom biztosításáért.
A külügyminiszterhez írt levélben a szocialista párt elnöke úgy fogalmaz: az MSZP kezdeményezi, hogy a magyar kormány forduljon hivatalos megkereséssel az EBESZ-hez, és kérje a megfigyelők soron kívüli hivatalos visszatérését Magyarországra, illetve kéri a külügyminisztert, tegye meg a szükséges lépéseket az EBESZ illetékesei felé.
Kovács László szerint erre azért van szükség, mert komoly aggodalomra adhat okot, illetve nem tekinthető "a választási kampány természetes velejárójának" az, hogy a politikai viták az utcára, munkahelyekre, iskolákba helyeződtek át, valamint - ahogy a pártelnök fogalmaz - a közhivatalok egyes munkatársai hivatali tevékenységükkel össze nem egyeztethető, aktív politikai szerepet vállalnak.
A szocialista politikus ezért szükségesnek tartja, hogy hosszabbítsák meg az EBESZ megfigyelőinek mandátumát a választások második fordulójáig.
- Ez megítélésünk szerint elengedhetetlen a választási kampány megfelelő mederben tartásához és a második forduló feszültségektől és a visszaéléseknek még a gyanújától is mentes lebonyolításához - írja Kovács László.
Az MSZP-elnök szerint a "széleskörű nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező, munkájukat nagy felelősséggel végző" EBESZ-megfigyelők folyamatos jelenléte elősegítené a választási kampányt kísérő "szükségtelen indulatok csillapítását".
Pintér Sándor belügyminisztertől azt kéri Kovács László, hogy a főváros és a vidéki városok közterein sorra kerülő politikai rendezvények nyugalma biztosítása érdekében tegyen meg mindent a rend és a nyugalom biztosításáért.
A politikus jelzi: az elmúlt napokban az MSZP számos olyan jelzést kapott, melyek azt állítják, hogy a rendezvényeken nem zárható ki a rendbontás és a provokáció sem.
- Kérem együttműködését abban is, hogy egy esetleges rendbontás kapcsán elkerüljük ártatlanok politikai célú gyanúba keverését - olvasható a szocialista párt elnökének levelében.