Vígh Ilona: Emelni kell az anyaság, mint életforma elismertségét
Soha nem volt még szükség a több gyermeket vállalókra, mint mostanában. Meg kellene tehát becsülni ezeket az asszonyokat. Emelni kell az anyaság, mint életforma elismertségét, ez egyik legfontosabb feladatuk is egyben. Nemrég látogatott hozzánk az Európai Néppárt nőtagozatának elnöke. A tíz csatlakozni vágyó ország közül csak Magyarországra látogatott el. Az európai elnök kívánatosnak tartaná, hogy minden harmadik helyen nők szerepeljenek az EU parlamenti választási listákon - mondta Vígh Ilona, a Fidesz női tagozatának elnöke a Nap-kelte műsorában.
Dátum: 2003-11-12 13:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17196
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:05:34.080015, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2