Visszatérnek a belga katonák Kongóba
Belga katonák mennek a jövő év elején a Kongói Demokratikus Köztársaságba (az egykori Zaire-ba), hogy a polgárháború évei után segítsék az egységes, az összes szembenálló fegyveres csoport tagjait magába olvasztó haderő létrehozását - írja szerdai számában a Le Soir című belga napilap.
Dátum: 2003-11-12 13:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17197
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:05:34.399074, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A lap információi szerint egy mintegy 20 fős katonai küldöttség már most az afrikai országban vizsgálódik, megfelelő támaszpontot keresve. Jövőre a hatalmas közép-afrikai államba (Belgium egykori gyarmatára) küldik a 2. belga ejtőernyős ezred 80 katonáját, hogy megkezdjék az első "vegyes" - azaz több csoportosulásból létrejövő - kongói dandár létrehozását és kiképzését.
Belgium korábban fájdalmas tapasztalatokat szerzett az afrikai kontinensen, hiszen 1994-ben a szomszédos Ruandában épp a most újra szerepet kapott ezred 10 békefenntartó katonáját gyilkolták meg. Ezt követően a brüsszeli kormányzat különbizottságot hozott létre a belga katonai akciók jövőbeli szabályainak felállítására, s ez a bizottság azt javasolta, hogy Belgium többé ne küldjön katonát egykori gyarmatai területére. Ezt a javaslatot a mostani brüsszeli döntés felülbírálja: igaz, a belga kormányzat azt szeretné, ha az akcióhoz később az Egyesült Államok, Franciaország, Nagy-Britannia és Dél-Afrika is csatlakozna, azaz Belgium nemzetközi támogatásra hivatkozhatna.
Belgium egyébként az elmúlt hónapokban offenzívát kezdett az egykori gyarmatához fűződő viszony erősítésére: Louis Michel külügyminiszter október elején többnapos látogatást tett a Kongói Demokratikus Köztársaságban (RDC), valamint a vele szomszédos, s a polgárháborúban nagy szerepet játszó Ruandában és Burundiban, Brüsszelben pedig bejelentették, hogy a jövőben elsősorban az RDC-re összpontosítják majd a külföldi belga segélyezést. Ez a minisztérium egyike azon kevés intézménynek, amely a jövő évi költségvetésben az ideinél több pénzt kapott (az idei 782 millió euróról jövőre 847 millióra nő a kerete), s ezen belül a Kongói Demokratikus Köztársaságnak szánt segély 40-ről egyenesen 80 millióra bővül, sőt az ígéretek szerint 2007-re eléri a teljes segélyezés 20 százalékát.
A belga segélypolitikának hosszabb távon még két másik kiemelt célpontja lesz, Ruanda és Burundi, ami azt mutatja, hogy Belgium egész Közép-Afrikában szeretné erősíteni befolyását.
MTI - fidsz.hu