Robbanás Násziríjában
Olaszországot nem lehet megfélemlíteni - szögezte le közleményében Silvio Berlusconi olasz kormányfő a szerdán Irakban elkövetett, tizennégy olasz csendőr halálát okozó merénylet után.
Dátum: 2003-11-12 14:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17200
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:05:35.344940, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Éppoly eltökéltek vagyunk, mint azok az olasz katonák, akik becsületére válnak az Irak demokratizálását elősegítő koalíciónak. Nincs az a megfélemlítés, amely eltéríthetne bennünket attól, hogy segítsük Irakot az önkormányzás, a biztonság és a szabadság újjáépítésében - fogalmazott Berlusconi.
Az olasz külügyminiszter az egész nemzetközi közösség elleni támadásnak minősítette az olasz csendőrség főhadiszállása elleni szerdai merényletet. Franco Frattini hozzátette: a történtek ellenére Olaszország továbbra is eltökélt a terrorizmus elleni harcban.
Az ellenzéki pártok közül a zöldek és a kommunisták az olasz egységek Irakból való kivonását és a kormány lemondását követelték. Francesco Rutelli, a balközép Olajfa szövetség részét alkotó Margherita párt vezetője úgy nyilatkozott: ez a nap a gyász napja, az iraki misszió időtartamát és módját később kell megvitatni.
Gyáva tettnek minősítette és élesen elítélte a násziríjai merényletet Carlo Azeglio Ciampi olasz államfőnek küldött üzenetében II. János Pál pápa.
MTI - fidesz.hu