Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lomnici Zoltán az ítélőtáblák tevékenységéről

Dr. Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke szerdán hivatalában fogadta a Fővárosi, a Pécsi és a Szegedi Ítélőtábla vezetőit. A bírósági vezetők tájékoztatást adtak a táblabíróságok működésének tapasztalatairól és arról, hogy - a jogi képviselőktől kapott visszajelzések szerint is - az ítélőtáblák tevékenységének eredményeként a bonyolult, évek óta húzódó ügyek elbírálása jelentősen felgyorsult.


Dátum: 2003-11-12 14:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17201
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:05:35.628667, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A táblabíróságok, amelyek július 1. napján kezdték meg a működésüket, a Legfelsőbb Bíróságtól átvett, illetve a megyei bíróságoktól érkezett mintegy 9.000 ügyből közel 5.400 ügyet fejeztek be.

A megbeszélés résztvevői megállapították, hogy az ítélőtáblák végleges elhelyezése - a Fővárosi Ítélőtábla kivételével - belátható időn belül megoldódik.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek