A békési önkormányzatok is vesztesei a jövő évi költségvetésnek
A Fidesz Önkormányzati Tagozatának Békés Megyei Területi Tanácsa az elmúlt hét péntekén kihelyezett ülést tartott Szabadkígyóson.
Dátum: 2003-11-12 15:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17202
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:05:35.937376, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A téma ezúttal az önkormányzatok 2004. évi várható költségvetési helyzete volt. Babák Mihály, a tagozat megyei elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy jövőre a helyi önkormányzatok támogatására elkülönített költségvetési pénz az idei összeghez képest mindössze 5%-kal nő, miközben az infláció a Magyar Nemzeti Bank előrejelzése szerint 6,5%-os lesz, ez tehát összességében 1,5%-os értékcsökkenést jelent.
A Fidesz Önkormányzati Tagozata úgy véli, hogy a 2002-ben végrehajtott 50%-os pedagógus- és egészségügyidolgozó-béremelés fedezete jövőre nem biztosított. Ezért az önkormányzatok arra kényszerülnek, hogy vagy leálljanak a beruházásokkal, vagy dolgozókat bocsássanak el az egészségügy és az oktatás területéről, illetve az önkormányzati hivatalokból. A helyben élők viszont mind a két esetben kárvallottjai lesznek a jövő évi önkormányzati költségvetésnek - véli a megyei tagozat vezetője.
Forrás: Békés Megyei Hírlap, 2003. november. 12.
fidesz.hu