Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Time: Bush példát vehetne az északír helyzetből

George Bush amerikai elnöknek az iraki helyzet megértéséhez tanulmányoznia kellene az észak-írországi gerillaharc történetét - állítja a Time című amerikai hetilap legfrissebb száma.


Dátum: 2003-11-12 15:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17204
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:05:36.530856, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Először is az amerikaiaknak be kellene látniuk: egy felkelés sikere, vagy időtartama szempontjából lényegtelen, hogy a lakosságnak mondjuk 80 százaléka nem vesz részt benne. Észak-Írország legtöbb részén az emberek az ottani polgárháború idején egy puskalövést sem hallottak, a fegyveres csoportok - az IRA és protestáns ellenfelei - küzdelme néhány városra és a határ térségére korlátozódott. Ám még ez a lokalizált erőszak is elég volt ahhoz, hogy elriassza a befektetőket. Hasonló a helyzet Irakban is: hiába igaz, hogy a kurd észak és a síita dél viszonylag nyugodt, mindez lényegtelen, amíg a szunnita központi részek nem azok.

Arra is rá kellene ébredni, hogy nincs szükség sok emberre a gerillaháború állandósításához. Az IRA egyik egykori vezetője elmondta, hogy 1972-ben az ő csoportosulása csak 40 főből állt. Az IRA-nak valószínűleg soha nem volt 200-300-nál több tagja egy időben, de ez is elég volt ahhoz, hogy 25 éven át lekössék a brit haderő számos alakulatát.

A lap szerint további tanulság, hogy még ha egyes felkelők valóban köztörvényes bűnözők is, attól nem kevésbé veszélyesek. Észak-Írországban a különböző félkatonai csoportok legalább annyira bűnszövetkezetek voltak (védelmi pénzeket szedtek, illegális bárokat üzemeltettek), mint politikai szervezetek. Irakban az ideiglenes kormányzó tanács azzal érvel, hogy az amerikaiak jó néhány támadója egyszerű köztörvényes bűnöző, aki a zűrzavarból próbál hasznot húzni, s ez csökkenti az ellenállás szimbolikus jelentőségét. De nem csökkenti! Ha egy kocsitolvaj tudja, hogy miként kell rakétagránátot kilőni, az ugyanolyan veszélyes, mint ha Szaddám Huszein megbuktatott iraki elnök köztársasági gárdájának egyik tisztje csinálná ugyanezt.

Végül nem lehet a felkelést, gerillaháborút csak katonai erővel letörni. Az északír polgárháború ugyanúgy ért véget, mint az összes többi gerillaharc: kaotikusan. Az IRA ősidők óta harcoló tagjainak elegük lett az állandó bujkálásból, támogatóikat, az ír és az amerikai középosztály egyes rétegeit egyre jobban zavarta, hogy pártfogoltjaik csak a fegyverek szavát értik, s eközben az egymást követő brit kormányok mindvégig tárgyaltak az IRA-val, keresték, milyen politikai kiutat lehetne találni.

Kétségtelenül tudják ezt az iraki amerikai katonai parancsnokok és a washingtoni politikusok is: ezért próbálják átadni a hatalmat az irakiaknak. De Észak-Írország példája a Time szerint azt mutatja: évtizedekbe telhet az erőszak felszámolása egy olyan társadalomban, ahol egyes politikai csoportok immár csak a fegyverek és a bombák nyelvén beszélnek.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek