Aggasztó népességcsökkenés Magyarországon
Aggodalmát fejezte ki a magyarországi népességcsökkenés miatt Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek az ausztriai Kismartonban tett látogatásán.
Dátum: 2003-11-12 18:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17214
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:05:39.570517, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Az alacsony születési arány nemcsak a társadalom számára probléma, hanem az egyház számára is, hiszen az egyháznak szívügye a család és az élet védelme - idézett nyilatkozatából a Kathpress katolikus hírügynökség. - A kedvezőtlen tendencia megfordításához számos politikai intézkedés és társadalmi fellépés együtthatása szükséges - mondta a magyarországi katolikus egyház és a magyar társadalom helyzetéről tartott előadásában az osztrák APA hírügynökség Kathpressre hivatkozó szerdai jelentése szerint. Arra is utalt beszédében, hogy a magyar katolikus egyház egyértelműen síkraszállt az ország európai uniós tagságáért, és ezzel hozzájárult a csatlakozásról tartott népszavazás kedvező kimeneteléhez. A magyar katolikus egyház feje állást foglalt amellett, hogy az Európai Unió leendő alkotmányának preambulumába kerüljön be az utalás Európa keresztény gyökereire. A magyarországi katolikus egyház helyzetéről szólva elmondta: az egyik legsúlyosabb probléma a paphiány, még úgy is, hogy számos külföldi pap - mindenekelőtt lengyelországi - Magyarországon teljesít szolgálatot. Mindazonáltal a magyar katolikus egyház bámulatra méltó fejlődésen ment át az utóbbi években, ami jelentős részben II. János Pál pápának köszönhető.
MTI - fidesz.hu