Saron esélyt adna Koreinek
Minden kételye ellenére Izrael kész esélyt adni Ahmed Korei palesztin miniszterelnöknek és kormányának. - Ariel Saron izraeli kormányfő hajlandó bármikor és bárhol találkozni Koreivel, mihelyt a palesztin kormány hivatalosan működni kezd - közölte szerdán Saron szóvivője.
Dátum: 2003-11-12 19:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17217
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:05:40.484726, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Raanan Giszin arra reagálva mondta el ezt, hogy a palesztin törvényhozás elfogadta szerdán az új kormányt. Eleinte az izraeli vezetők elutasították, hogy az általuk a Jasszer Arafat palesztin elnök bábjának tekintett Korei találkozhasson Saronnal. Ám az utóbbi hetekben több tapogatozó megbeszélést is tartott a két fél. Az eddig a vasököl politikáját folytató izraeli vezetést nyilván az is álláspontjának megváltoztatására ösztökélte, hogy Móse Jaalon tábornok, izraeli vezérkari főnök - elődjeitől soha nem hallott - éles bírálattal illette a kormány irányvonalát október végén. Jaalon szerint az izraeli szigor bumerángként üt vissza, az csak a palesztin szélsőségeseket erősíti. A tábornok emellett felrótta a Saron-kormánynak, hogy hozzájárult Mahmúd Abbász előző palesztin kormányfő bukásához, mivel nem adta meg neki a szükséges támogatást. Bár Izrael késznek mutatkozik esélyt adni Koreinek, továbbra is kitart amellett a követelése mellett, hogy a palesztin miniszterelnöknek meg kell fékeznie az Izrael-ellenes merényleteket végrehajtó szélsőséges palesztin szervezeteket, köztük a Hamászt.
- Ha az új palesztin kormány komolyan békét akar kötni, és a terrorista infrastruktúrák felszámolására törekszik, akkor Izraelben valódi partnerre talál - közölte Szilvan Salom izraeli külügyminiszter az AFP jelentése szerint. Saron kedden elrendelte, hogy enyhítsék tovább a palesztin területeket sújtó izraeli intézkedéseket. Az izraeli hadsereg már napokkal ezelőtt feloldott bizonyos korlátozásokat, így megszüntette több palesztin város zárlatát, jóváhagyta a tömegközlekedés újraindítását Ciszjordániában, valamint engedélyezte több mint 15 ezer palesztin munkavállaló és kereskedő belépését Izrael területére.
MTI - fidesz.hu