Papcsák Ferenc feljelentést tett
Feljelentést tett ismeretlen elkövetők ellen a demecseri választással kapcsolatban Papcsák Ferenc fideszes országgyűlési képviselő szerdán. Erről a politikus tájékoztatott.
Dátum: 2003-11-12 20:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17222
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:05:41.978542, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Papcsák Ferenc a büntetőfeljelentést "a demecseri választási csalásokkal kapcsolatban felmerült új információk alapján" tette - olvasható a közleményben. A politikus felháborítónak nevezte, hogy az MSZP és az SZDSZ aktivistái törvénysértő módon manipulálták a demecseri embereket. "Különösen felháborító, hogy főleg a nehéz sorsú, (...) főként roma lakosságot használták fel céljaik elérésére" - írta Papcsák Ferenc. Hozzátette: az Európai Unió több parlamenti képviselője is elítélte a Demecseren kialakult helyzetet. "A becsület azt kívánja, hogy Kiss Gyula (...) lépjen vissza a jelöltségtől, hogy mivel Kiss Gyula hibájából kell megismételni a szavazást, ennek költségeit fizesse meg a demecseri önkormányzat számára" - közölte a Fidesz képviselője. A október 19-én tartott demecseri választást Kiss Gyula 1547 szavazattal nyerte, míg ellenfelére, Fáky Lászlónéra, a Fidesz jelöltjére 1024-en voksoltak. Az akkori eredményt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság jogerős ítéletében különböző kampányszabálytalanságok miatt megsemmisítette, és elrendelte a választás megismétlését, helyt adva a Fidesz megyei szervezete kifogásainak. A helyi választási bizottság november 16-ra írta ki a megismételt szavazást, melyen egy jelölt, Kiss Gyula indul, miután Fáky Lászlóné életveszélyes fenyegetésekre hivatkozva visszalépett.
MTI - fidesz.hu