Pokolgépes merénylet Nepálban
Három gyermek életét vesztette, négy pedig megsérült, amikor szombaton pokolgép robbant Nepál északnyugati részén egy iskola közelében.
Dátum: 2002-04-13 12:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1609
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:24:56.899871, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A merénylet Katmandutól, a fővárostól 600 kilométerre fekvő Laltin Bazár településen történt.
Az AP hírügynökség jelentése szerint a merénylet elkövetésével a nepáli királyság ellen harcoló maoista lázadók gyanúsíthatók. Ezek az erők a múlt csütörtökön egy támadásban több mint 54 embert - főként rendőröket - öltek meg a Katmandutól 400 kilométerre nyugatra fekvő Dang körzetében.
A Himalájában fekvő országban a szélsőbaloldali gerillák az alkotmányos monarchia megdöntésére indítottak harcot, és különösen az elmúlt hónapokban mérgesedett el a helyzet. A hadsereg ugyanis mind keményebben lép fel a lázadókkal szemben, februárban a korábban bevezetett rendkívüli állapot hatályát három hónappal meghosszabbították, hogy a katonák minél hatékonyabban vegyék fel a harcot a maoista erők ellen.