Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Budapesten játszik a Deep Purple

Újabb rocklegenda, a három és fél évtizedes múltra visszatekintő angol Deep Purple együttes ad koncertet november 18-án, kedden este a Budapest Sportarénában.


Dátum: 2003-11-13 07:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17228
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:05:43.890786, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A koncertet szervező Multimédia Concerts munkatársa, Csergő Éva közölte: a Deep Purple és a Led Zeppelin az a két zenekar, amelyek működésétől kezdve egyáltalán hard rockról lehet beszélni.

A Hush, a Child In Time vagy a Smoke On The Water és más dalokkal a zenekar örökre beírta nevét a rock történetébe, Anglia és Amerika szerte óriási sikereket arattak és ez a széria napjainkban is tart. A Deep Purple budapesti koncertjén csaknem telt ház várható - tette hozzá a Multumédia Concerts szóvivője.

A zenekar 1968-ban alakult Roundabout néven és sok zenésszel dolgozott. Az együttes klasszikus arculatát leginkább meghatározó Jon Lord billentyűs és Ritchie Blackmore gitáros már jó ideje a saját útját járja.

Az alapító tagok közül csupán Ian Paice dobos tagja megszakítás nélkül az együttesnek.

Ian Gillan énekes eredetileg 1969-ben csatlakozott a Deep Purple-höz, amelynek néhány évi megszakítás után jelenleg is tagja. Több éven át saját együttessel dolgozott. Most is több szálon folytatja zenészi tevékenységét: az éneklés mellett zenét szerez és a zenekaron kívül is készít lemezeket. Roger Glover basszusgitáros szintén a legrégebbi Deep Purple-zenészek egyike, aki a Ritchie Blackmore vezette Rainbownak is tagja volt. A mostani felállásban Steve Morse gitározik, Don Airey billentyűs hangszereken játszik.

Az elmúlt évtizedekben bejárták szinte az egész világot, felléptek a legrangosabb koncertszínpadokon: a svájci Montreux-ben, a londoni Royal Albert Hallban, de megfordultak Melbourne-ben, Tokióban, Moszkvában, Fokvárosban és többször is Budapesten - legutóbb 2000-ben szerepeltek magyar közönség előtt.

A Deep Purple zenéje mindig független volt az aktuális divatoktól - olvasható a koncertszervező programismertetőjében.

Albumaik száma meghaladja az ötvenet, összesen több mint 100 millió kelt el belőlük világszerte. Legemlékezetesebb lemezsikereik a Deep Purple In Rock, a Fireball, a Made in Japan, az In Concert, a Machine Head, a Live at The Olimpa '96. Legújabb CD-jük a Bananas, ennek az anyagát játssza a zenekar a jelenlegi világturnén, így a Budapest Sportarénában. Érdekessége, hogy felvételei a Columbia űrsikló februári megsemmisülése idején készültek, a rajta hallható Lost Contact című dalt a tragédia emlékére készítették.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek