Síközpont épül Kékestetőn
Hóágyúkkal és ülő liftekkel ellátott, közel 5 kilométer hosszú - sípályát magában foglaló - világszínvonalú szabadidő központ épül ki 2006-ig Kékestetőn, illetve Mátraházán.
Dátum: 2003-11-13 07:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17229
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:05:44.198397, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az abasári székhelyű Mátra Centrum Kft. 3 milliárd forintos beruházásának első ütemeként, november végéig kiszélesítik és lesimítják a Kékestetőről induló déli sípályát, felújítják a jelenleg működő felvonót, illetve már ezen a télen korszerű gépekkel kezelik a pálya felületét - tájékoztatott a cég sajtófőnöke.
Nagy Róbert elmondta: a beruházás keretében ugyancsak felújítják az északi sípályát, amelyet egy újabb nyomvonallal egészítenek ki, illetve további két rövidebb sípálya és egy hódeszkás pálya épül még a területen.
A síelőket a tervek szerint 2 ülőszékes és 2 tányéros vagy csákányos felvonó szolgálja majd ki. A lifteket fogadó 6 ezer négyzetméter hasznos alapterületű, úgynevezett hegyállomás épületben szállodát, illetve egészségügyi szolgáltató részlegeket alakítanak ki.
A beruházás során a teljes pályahálózatot ellátják a hóágyúzáshoz szükséges vízvezetékkel, így az időjárástól függetlenül, egész télen lehet majd síelni a pályákon.
A területen új parkolók, információs és jegyirodák, illetve buszforduló is kiépül.
A sícentrum kialakítását a cég, illetve a gyöngyösi önkormányzat között létrejött, 50 évre szóló területbérleti szerződés teszi lehetővé, és engedélyezték az illetékes szakhatóságok, a Nemzeti Földalap, az Erdészeti Szolgálat, a Bükki Nemzeti Park, illetve az erőgazdálkodást végző Egererdő Rt. is.
A döntő részben Dobróka Tamás abasári vállalkozó által tulajdonolt cég teljes egészében magántőkéből kívánja megvalósítani a beruházást, ugyanakkor számít állami pályázati forrásokra is - közölte Nagy Róbert.
MTI - fidesz.hu