Helyi népszavazást tartanak Keszegen a hulladéklerakóról
Népszavazás dönt vasárnap a Nógrád megyei Keszegen arról, hogy megépüljön-e a falu közelében a térségi hulladéklerakó - közölte a település polgármestere.
Dátum: 2003-11-13 08:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17231
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:05:44.787619, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 99 Pest és Nógrád megyei települést érintő 6,6 milliárd forintos fejlesztésre 3 milliárd forint európai uniós támogatást nyert a beruházást koordináló Északkelet-Pest Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás - mondta Petrik Sándorné.
Keszegen azt követően tartják meg a szavazást, hogy a tervezett beruházást már négy Pest megyei településen - legutóbb Kartalon - utasították el népszavazáson.
A polgármester elmondta: Keszeg 691 lakójából 565 választásra jogosult polgár dönthet vasárnap a beruházásról.
A nógrádi faluban korábban 380 tiltakozó aláírás gyűlt össze. A helyi választók többsége azt akarta elérni, hogy a képviselő-testület álljon el a november 16-ára kiírt szavazástól, és határozatban mondjon nemet a falutól több mint egy kilométerre lévő, mintegy tíz hektáros területre tervezett létesítményre.
Az önkormányzat az aláírásgyűjtéseket követően rendkívüli ülésen döntött arról, hogy az eredeti határozatnak megfelelően mégis megtartják a népszavazást.
MTI - fidesz.hu