Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Francia segítség csak az iraki kormány létrehozása után

Franciaország kész hozzájárulni Irak újjáépítéséhez, amint egy átmeneti iraki kormányra ruházzák a főhatalmat az arab országban - jelentette ki csütörtökön Dominique de Villepin francia külügyminiszter.


Dátum: 2003-11-13 10:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17241
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:05:47.892617, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Villepin az Europe 1 nevű francia rádióadónak nyilatkozva annak a véleményének adott hangot, hogy még az év vége előtt létre kellene hozni Irakban egy átmeneti kormányt. Egyesek 2004 nyarán felállítandó kormányról beszélnek, ez az időpont azonban túl késői - mondta.

A külügyminiszter a rádiónak adott interjúban megerősítette azt a francia álláspontot, amely szerint a főhatalom iraki kézbe adása enyhítené a feszültséget a közép-keleti országban. Hány embernek kell még meghalnia, mire ráébredünk, hogy változtatni kell a módszereken? - tette fel a kérdést Villepin.

Franciaország - amely ellenezte az Irak elleni háborút - nagyobb szerepet adna az ENSZ-nek az amerikai polgári igazgatás vezette arab országban - jegyezte meg a Reuters brit hírügynökség.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek