Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Négy mondat a BKV-ról 3,5 millióért

Négy oldal helyett négymondatos hirdetés 3,5 millió forintért: ennyit fizetett a nyúlfarknyi szövegért a BKV a Forbes amerikai gazdasági magazinnak - értesült a Magyar Nemzet.


Dátum: 2003-11-13 10:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17243
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:05:48.482351, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A lap információi szerint a csőd szélén álló közlekedési társaság nemcsak a világ leggazdagabb embereiről listát készítő s a világ legfelső cégvezetőinek szóló újságban, hanem egy másik gazdasági lapban, a brit The Economistban is hirdetett. Ez utóbbi magazinban "a budapesti közösségi közlekedésben rendszeresített jegyek megvásárlási lehetőségét" mutatta be a BKV egy interjúban és egy hirdetésben.

Ismeretes: korábban nagy botrányt okozott, hogy több, a fővárosi önkormányzat tulajdonában álló társaság is PR-interjúkat, illetve hirdetéseket jelentetett meg busás összegért az amerikai Forbes magazinban. A vízműveknek, a csatornázási műveknek és a BKV-nak a Fővárosi Közgyűlés illetékes bizottságai részére kell megküldeniük azokat a jelentéseket, amelyekkel megindokolják, miért volt szükségük nemzetközi sajtóban hirdetni. Főképp a száz százalékban önkormányzati tulajdonú BKV esetében vetődtek fel kétségek és kifogások a reklámok megtérülését illetően.

Mint a Magyar Nemzet megtudta, a BKV egy négyoldalas PR-interjút tervezett eredetileg a Forbes magazinban az elkövetkezendő évek beruházásairól, ám a végén csak négy mondat jelent meg az újságban, amelyért 3,5 millió forintot fizetett a közlekedési társaság. Aba Botond, a BKV vezérigazgatójának állítása szerint a BKV csak a megjelenés után tapasztalta, hogy az interjú szövegéből mindössze négy mondat került a lapba. Elmondása alapján a BKV már felszólította a Forbes magazin képviselőjét, hogy intézkedjék a kifizetett összeg arányos részének visszatérítéséről.

A lap megtudta azt is, hogy a Fővárosi Vízművek Rt. és a Fővárosi Csatornázási Művek Rt. 4,29 millió forintért hirdetett a Forbesban, s mindkét cég a külföldi - többek között az amerikai piacon is érdekelt - résztulajdonosainak érdekeire hivatkozott. Ugyanakkor csak a csatornázási művek esetében fizette a hirdetést a cég külföldi befektetője a menedzsmentdíjából.

Zsinka László, a MIÉP frakcióvezetője leszögezte: a 3,5 millió forint értékű négy mondat a BKV költséghatékonyságát jellemzi. Hozzátette: a vízműveknél is a külföldi befektetőknek kellett volna fizetnie a reklámokat.

Kupper András, a fővárosi Fidesz-MKDSZ frakcióvezetője feltette a kérdést: miért nem a külföldi befektetőcégek hirdettek, s vajon a BKV a metró privatizációjának előkészítésén dolgozik-e, hiszen a közlekedési társaság vezetője a metróépítésről és a jármű-rehabilitációról beszélt volna a PR-interjúban.

Pál Gábor - Magyar Nemzet

Kapcsolódó elemek