Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem ámítás, csalás történt Demecseren

Honlapunkról letölthető a hangfelvétel, amely tanúskodik a romák befolyásolásáról.


Dátum: 2003-11-13 11:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17245
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:05:49.097208, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Nem ámítás, csalás történt Demecseren

Demecseren tizenegy autóval szállították szavazni a romákat, s így mintegy háromszáz szavazatot szereztek a koalíciós jelöltnek, Kiss Gyulának. Erről tanúskodik az a hangfelvétel, amelyen Lakatos Miklós, a Magyarországi Cigány Szervezetek Fórumának szabolcsi elnöke beszél a szabolcsi városban történtekről.

Papcsák Ferenc, a Fidesz képviselője tegnap büntetőfeljelentést tett a választási csalásokkal kapcsolatban felmerült új információk alapján. Felháborítónak tartja, hogy az MSZP és az SZDSZ aktivistái törvénysértő módon manipulálták a demecseri embereket. Különösen felháborító, hogy főleg a nehéz sorsú, főként roma lakosságot használták fel céljaik elérésére - mutatott rá Papcsák Ferenc.

Töltse le a hangfelvételt itt.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2771, 'source_type': 'media', 'source_id': 12, 'target_type': 'article', 'target_id': 16469, 'relation_type': 'describes'}