Gyurcsány Ferenc és a nyugdíjaskampány
Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszter főszereplésével tartotta nyugdíjasoknak szóló utcai kampányát az MSZP. A miniszter minden korosztálynak rámenősen osztogatta a szórólapokat, amelyeken arról próbálták meggyőzni az embereket, hogy a kormány betartja a nyugdíjasoknak tett ígéreteit. Egy kedves szava mindenkihez volt. Egy bottal járó idős néninek például azt javasolta, hogy ne siessen.
Dátum: 2003-11-13 12:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17246
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:05:49.392495, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A "Megbecsülés az idős embereknek" című rendezvényen az MSZP-s aktivisták ezúttal azt próbálták bizonyítani, hogy a kormány megtartotta az idős embereknek tett ígéreteit. A rendezvény vendége - sajátos módon - Gyurcsány Ferenc ifjúsági miniszter volt.
A várakozás mindvégig érezhető volt. Gyurcsány nélkül csak nyögvenyelősen haladt a meggyőzés. Szinte több volt a helyszínen az újságíró és a fotóriporter, mint az MSZP aktivistái és a nyugdíjasok, akiknek a kampány szólt.
Több járókelő csak félvállról szólt oda a kampányoló szocialistáknak. "Pár év múlva én is nyugdíjas leszek, de arra befizetek, hogy mit fogok kapni" - mondta egy középkorú asszony, majd hozzátette: "Tele van a hócipőm ezzel a kormánnyal".
Aztán jó negyed óra múlva megjelent a helyszínen Gyurcsány Ferenc. Felhajtás nem volt, szinte a semmiből, az utcai forgatagból bukkant elő elegáns télikabátban. Egy szót sem szólt, csak felkapott egy csomag szórólapot, meg újságot és osztogatni kezdte őket.
A miniszter láthatóan profi volt. Egymaga több szórólapot osztott ki, mint az összes kampányoló együtt. "Nézzen rá, nézzen rá!" - győzködte az embereket, majd tréfásan hozzátette, hogy csak elolvasni kell a szórólapot, megtanulni fölösleges.
Gyurcsány érdeklődő volt és mindenkihez volt egy kedves szava. "Isten tartsa meg magát" - szólt egy idős néninek. Egy férfi azt javasolta neki, hogy hatvan év felett legyen ingyenes az egyetemi oktatás. "Jó, jó, nem rossz" - mondta rövid gondolkodás után Gyurcsány meggyőzően. "Én is kérek" - szólította meg Gyurcsányt egy hölgy, a miniszter válasza pedig azonnal érkezett: "Jaj, de jól csinálja". Egy idős, láthatóan nehezen, bottal járó asszonynak hosszas beszélgetés után pedig azt mondta: "csak ne siessen".
Gyurcsány szerint : "Ha itt állunk minden nap, az nem hiteles, de a legnagyobb kormánypárt egy évben egyszer, kétszer kivonulhat az utcára" - mondta. Majd kiosztott még néhány szórólapot, váltott néhány szót egy hajléktalannal és eltűnt ugyanúgy, ahogy érkezett, észrevétlenül.
[origo] - hírTV.net