Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Etnikai kisebbségi bizottság létrehozását javasolja a Fidesz az unióban

A Fidesz és az MDF európai parlamenti képviselőcsoportja felvetette az Európai Parlament elnökének, hogy a jövő évi választások után hozzanak létre külön bizottságot az etnikai és nemzeti kisebbségi ügyekkel való foglalkozásra.


Dátum: 2003-11-13 17:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17262
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:06:54.379720, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ha ez nem lehetséges - mondta Szájer József, a közös képviselőcsoport vezetője csütörtökön, - akkor az egyik, már most is létező bizottság kapja meg ezt a pluszfeladatot. Szájer hozzátette, hogy ebben az ügyben találkozott Pat Cox-szal, az EP elnökével. Cox szerint fontos lenne, hogy egy ilyen kezdeményezést ne csak az Európai Néppárt támogasson (a Fidesz-MDF képviselőcsoport ennek a legnagyobb parlamenti frakciónak a tagja, s a néppárt már felvállalta a javaslatot), hanem a többi fontosabb EP-frakció is. Szájer közölte: tárgyalni fog a többi frakció illetékeseivel, Tabajdi Csabával, a magyar szocialista képviselőcsoport vezetőjével pedig már fel is vette a kapcsolatot, s ő támogatta az indítványt. A fideszes politikus emlékeztetett: a kibővülő Európában a kisebbségek helyzete önmagában az uniós tagságtól nem fog megoldódni, s így a kisebbségi kérdésekre való odafigyelés fontos feladata lesz az Európai Uniónak is - főleg, mert olyan térség lép be az EU-ba, amelynek nagyon színes az etnikai-nemzeti térképe. Azt is elmondta: egy önálló bizottság létrehozására az eddig tapasztaltak alapján nincs túl sok esély, de az lehetséges, hogy valamelyik EP-bizottság (például a külügyi, vagy a belügyi-igazságügyi) megkapja majd ezt a feladatot.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek