Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Napi ezer vízumkérelem Ukrajnában

A beregszászi és ungvári konzuli ügyfélszolgálati irodák kapacitása mára elérte a tervezett szintet, a napi ezer vízumkérelem fogadását - közölte a vízumkiadás menetét értékelve Szabó Ottó ungvári magyar főkonzul a beregszászi Kárpátalja című hetilap csütörtökön megjelent számában.


Dátum: 2003-11-13 17:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17267
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:06:55.879295, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A diplomata szerint a napi ezer vízumkérelem fogadása igen magas szintnek számít a nemzetközi gyakorlatban, ám a Kárpátalján működő konzuli ügyfélszolgálati irodák - mint fogalmazott - nem rekordkísérletekre, hanem a normál munkavégzésre szeretnének berendezkedni. A főkonzul elmondta: az ungvári főkonzulátus mostanáig több mint tízezer vízumkérelmet fogadott, a kérelmek feldolgozottságának aránya pedig meghaladja a kilencven százalékot. A vízum kiadására várakozók száma jelenleg megközelíti az ezer főt - közölte Szabó Ottó.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek