Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bizonyítékok a litván államfő alvilági kapcsolataira

A litván államfő állítólagos alvilági kapcsolatait vizsgáló parlamenti különbizottság csütörtökön megtartotta az első meghallgatást, amelyet a balti ország médiumai egyenesben közvetítettek.


Dátum: 2003-11-13 17:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17268
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:06:56.167842, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Aloyzas Sakalas, a bizottság elnöke szerdán közölte: bizonyítékaik vannak Rolandas Paksas államfő alvilági kapcsolataira, és arra nézve, hogy Litvánia a nemzetközi terrorizmus egyik finanszírozási bázisa. Az államfő egyes tanácsadói kapcsolatban álltak bizonyos kétes hírű egyénekkel. Remigijus Acas nemzetbiztonsági tanácsadónak "bizonyosan" voltak ilyen összeköttetései. Jelen vizsgálatban a többi tanácsadó esetleges kapcsolatai után is nyomozunk. Az illegális üzletekben bűnözők és közintézmények alkalmazottai is érintve vannak - jelentette ki a parlamenti bizottsági elnök. Az üggyel kapcsolatban szerdán lemondott az államfő mind a hat főtanácsadója. Litvánia teljesen felbolydult, amióta az állambiztonsági szolgálat október végén arról számolt be, hogy az elnök hivatala és egyik munkatársa kapcsolatban áll az orosz alvilággal. Paksas azóta elbocsátotta a titkosszolgálati jelentésben név szerint említett nemzetbiztonsági tanácsadóját. A támadások kereszttüzébe került elnök hétfőn azt ígérte, hogy gyökeresen átszervezi hivatalát, ugyanakkor ismét azt állította, hogy ő semmit nem követett el, így nincs miért lemondania. Korábban koholmánynak, a személye ellen szőtt összesküvésnek nevezte a jelentést, amely szerint Litvánia közvetítő fél volt harmadik országokba irányuló, illegális fegyverüzletekben és nemzetközi terrorszervezetek finanszírozásában. A litván parlament a múlt héten alakította meg a bizottságot annak kivizsgálására, hogy felmérje az államfő esetleges leváltásának lehetőségét, s az ügyészi hivatal is vizsgálatot indított az ügyben.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek