Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Folytatódnak a tüntetések Grúziában

Az Egység nevű grúz tömörülés mintegy ezer híve is csatlakozott csütörtökön az Eduard Sevardnadze elnök lemondását követelő tüntetőkhöz. A Grúz Kommunista Párt volt első titkára, Dzsumber Patiasvili által vezetett tömörülés csütörtöki kongresszusán hozott olyan döntést, hogy mostantól támogatja az elnök lemondását követelő tüntetéseket.


Dátum: 2003-11-13 17:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17272
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:06:57.366366, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A fő grúz ellenzéki erő, a Nemzeti Mozgalom vezetője újólag követelte csütörtökön Sevardnadze lemondását. Tbiliszi főterén, a parlamenti épület tövében tüntető híveinek több ezres tömege előtt Mihail Szaakasvili kijelentette: nem lát arra lehetőséget, hogy folytassa a tárgyalásokat a hatalommal a november másodiki parlamenti választások nyomán kialakult válság megoldásáról. Indoklása szerint Sevardnadze láthatólag csak azért ment bele a tárgyalásokba, hogy időt nyerjen. Nino Burdzsanadze leköszönő parlamenti elnök, egy másik ellenzéki szervezet, a Grúz Demokrata Párt vezetője ellenben éppen azt hangoztatta egy csütörtöki nyilatkozatában, hogy kész folytatni a tárgyalásokat a kormány képviselőivel. A grúz ellenzékiek szerint a hatalom csalt a választásokon, ezért semmissé kell nyilvánítani az eredményeket. A kormánnyal folytatott tárgyalásaik szerdán eredménytelenül értek véget. A november másodika óta szinte mindennapossá vált tömegtüntetésekkel egyidejűleg a Nemzeti Mozgalom több tagja éhségsztrájkot folytat Tbilisziben, Telaviban és Zesztafoniban, hogy nyomatékot adjon a Sevardnadze lemondására és a parlamenti választások érvénytelenítésére vonatkozó követelésének - jelentette az orosz ITAR-TASZSZ hírügynökség. A központi választási bizottság vezetője érthetetlennek nevezte csütörtökön a Nemzeti Mozgalomnak azt a követelését, hogy nyilvánítsák a szervezetet a november 2-i választások győztesévé. Nana Devdariani kijelentette újságírók előtt: a nem végleges választási eredmények szerint a Nemzeti Mozgalom csak a harmadik helyen áll a szavazatok 19 százalékával. A Sevardnadze vezette Új Grúziáért tömb ezzel szemben a szavazatok 23 százalékát szerezte meg, és ezzel ő az első a vetélkedő pártok között - mondta a választási bizottság vezetője a szavazatok 97 százalékának összeszámlálása után.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek