Sztálin-kutatás
A Sztálin-kutatásban komoly lemaradások vannak, hiányoznak a nagy ívű elemzések a szovjet diktátorról és koráról, valamint nincs még kellően tisztázva a szoros kapcsolat a Lenin és a Sztálin nevével fémjelzett rendszerek között - mondta Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója a Joszif Sztálin - ötven év távlatából címmel rendezett nemzetközi konferenciát megnyitó beszédében csütörtökön Budapesten.
Dátum: 2003-11-13 18:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17279
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:06:59.394910, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hátravan még a sztálini diplomácia számos kulisszák mögötti manőverének, az 1945 utáni kelet-európai szovjet jelenlét részleteinek alapos feltárása is - tette hozzá. Szólt arról, hogy a szovjet vezetés 1969 és 1979-ben megkísérelte hivatalosan is rehabilitálni Sztálint, ugyanis "(...) a diktátor káderei, a régi nomenklatúra tagjai - Brezsnyev, Andropov, Szuszlov - szívük mélyéből ragaszkodtak a gazdához". Az utolsó pillanatban azonban visszariadtak a teljes visszarendeződéstől, mert tartottak a nyugati kommunista pártok ellenállásától - mutatott rá. A Terror Házában Sztálin halálának 50. évfordulója alkalmából rendezett konferencián Kun Miklós történész előadásában beszélt a diktátor szociológiai hátteréről, amely "Sztálin esetében a XIX. és a XX. század fordulóján Grúziában ritkaságnak számító csonka családot, apai ütlegeléseket és a zsarnok anyának való megfelelési kényszert jelentette". A politikust már korán depresszió gyötörte, üldözési mániában szenvedett, valamint beteges óvatosság jellemezte - mondta Kun Miklós, hozzátéve, hogy a diktátor félelme paranoiás rohamokba torkollott. Szavai szerint Sztálin gyáva volt, amelyet alátámaszt a mozgalmi idő alatt végzett tevékenysége és az, hogy a világháború idején "(...) soha sem merészkedett a tűzvonal közelébe, noha filmek, fotók készültek erről". Amy Knight kanadai professzor, a XX. századi orosz és szovjet politikai történelem, a szovjet erőszakszervezetek történetének szakértője előadásában rámutatott: "Sztálin idején nem voltak irányelvek vagy szabályok, amelyek biztosították volna a túlélés képességét, ugyanis a sztálinista rendszer lényegi része volt mindenki sebezhetősége (...)". Sztálin volt az egyetlen, aki soha nem forgott veszélyben - tette hozzá. Nicolas Werth professzor, francia Szovjetunió-kutató, kremlinológus, A kommunizmus fekete könyvének társszerzője az 1937-38 közötti úgynevezett nagy terror időszakáról, annak mechanizmusáról és az azt végrehajtó gépezetről beszélt. A tömeges elnyomó intézkedéseket központilag tervezett műveletek során valósították meg, amelyeket Sztálin és Jezsov (az említett időszak belügyi népbiztosa) döntései alapján hajtottak végre - mondta Micolas Werth, hozzátéve, hogy két fő csoport ellen indult a megtorlás. Az egyik csoportba a szociálisan számkivetettek - volt kulákok, volt szovjetellenes pártok tagjai, volt cári hivatalnokok - tartoztak. A másik csoportba azokat sorolták, akik valamilyenfajta kapcsolattal rendelkeztek külföldi országgal, akár családi hátterük, vagy szakmájuk miatt. A párt, az ipar és a hadsereg tisztogatása is folyt eközben - fűzte hozzá a professzor. Idézve Jezsov szavait, elmondta, a tömeges megtorlások azt célozták, hogy "az országot megszabadítsák egyszer és mindenkorra minden javíthatatlan szociális mellékterméktől", amelyet az erőltetett kollektivizálás és a kolhozosítás okozott. Szólt arról, hogy a szigorúan titkos jelentésekben szereplő adatok szerint 800 ezer ember vesztette életét a nagy terror időszakában.
MTI - fidesz.hu