Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kapucinus rend Budán kiállitás

A kapucinus rend Budán címmel kiállítás nyílik szombaton Budapesten, az alsóvízivárosi kapucinus templomban. A tárlaton a rend 1687-ben kelt magyarországi alapítólevelét is megtekinthetik az érdeklődők - tájékoztattak a szervezők.


Dátum: 2003-11-14 08:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17285
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:07:01.249727, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Szent Erzsébet-búcsú keretében, hagyományteremtő szándékkal megrendezendő kamara kiállítás áttekinti a kapucinus rend budai, több mint három évszázados tevékenységét, a plébánia és az egyházközség életét - mondta Halabuk József történész. Ismertetése szerint a kolduló-térítő kapucinus rendnek napjainkban mindössze tucatnyi tagja van Magyarországon. Budán kívül van plébániájuk Móron, Tatán és Máriabesnyőn is, az utóbbi helyen azonban a szolgálatot létszámhiány miatt a váci egyházmegye látja el. Mint elmondta, a magyarországi szerzeteseket ideiglenesen a velencei rendtartományhoz "csatolták", jelenleg a Fő utcai templomnak is olasz származású plébánosa van, Alberto atya személyében. A történész ismertetése szerint a kapucinusokat Széchenyi György esztergomi érsek telepítette le a XVII. század végén Budán, rendelkezésükre bocsátva a szükséges összeget ahhoz, hogy rendházat építsenek A rendházat a törökök részben lebontották, részben átépítették, s helyében dzsámit emeltek. Az épület később újra a kapucinusokhoz került, akik többször átépítették azt, s 1854-ben - romantikus stílusban - templomot emeltek e helyütt. Halabuk József kiemelte: amikor 1950-ben feloszlatták a rendeket, néhány kapucinus együtt maradt, egy "minirendház" továbbra is működött, így tevékenységük megszakítatlan, folyamatos maradt. A kétnapos rendezvény keretében - a kiállítás mellett - misét tartanak az elmúlt évtizedekben e templomban szolgált káplánok, valamint "Isten szegénykéje" címmel misztériumjátékot mutatnak be Assisi Szent Ferenc életéről.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek