Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormány támogatja az EBESZ-megfigyelők tevékenységét

A kormány nevében küldött meghívólevél alapján a választási megfigyelők a második fordulóra már érvényes meghívással rendelkeznek - mondta pénteken Martonyi János.


Dátum: 2002-04-13 13:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1616
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:24:59.011600, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A külügyminiszter Kovács László azon levelére reagált, amelyben a szocialista pártelnök az EBESZ-megfigyelők soron kívüli magyarországi visszatérését indítványozta.

Martonyi János - aki írásban már válaszolt Kovács Lászlónak - elmondta: az ország nemzetközi kötelezettségei alapján a kormány nevében, az előző választásokhoz hasonlóan, levélben hívta meg az EBESZ megfigyelőit a 2002. évi országgyűlési választásokra. A külügyminiszter kitért arra, hogy levelében megjelölte a két forduló időpontját.

- Jegyzékben tájékoztattuk továbbá a szervezet résztvevő államait és együttműködő partnereit, akik szintén küldhettek és küldhetnek megfigyelőket a választásokra - közölte a magyar diplomácia vezetője.

Rámutatott: az EBESZ gyakorlata szerint a varsói székhelyű Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Irodája (ODIHR) maga dönt arról, hogy kívánja-e a helyszínen nyomon követni a két forduló közötti időszakot, illetve az április 21-i második fordulót.

Így tehát az EBESZ megfigyelői a kormány meghívása alapján kísérték figyelemmel az első fordulót, amelynek lebonyolítását rendben találták.

Martonyi János szólt arról is, hogy az ODIHR pénteken tájékoztatta arról, hogy a választási megfigyelést a két forduló között és a második forduló során is folytatja.

- A megfigyelő misszió működési feltételeit biztosítjuk, és az első fordulóhoz hasonlóan támogatjuk tevékenységüket - mondta.

Kapcsolódó elemek