Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egyetértésben cselekedni a határon túli magyarokért

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség örömmel fogadta és támogatja a köztársasági elnök azon kezdeményezését, amely többlettámogatást kér a határon túli felsőoktatás fejlesztésére - írja közleményében a Fidesz frakcióelnöksége.


Dátum: 2003-11-14 13:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17301
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:07:06.135581, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség örömmel fogadta és támogatja a köztársasági elnök azon kezdeményezését, amely többlettámogatást kér a határon túli felsőoktatás fejlesztésére. Megengedhetetlen ugyanis, hogy a szomszédos országokban élő magyar közösségek hátrányt szenvedjenek amiatt, hogy a Medgyessy-kabinet onnan kíván forrásokat elvonni, ahol a legnagyobb szükség van az anyaország támogatására. Reméljük, hogy Mádl Ferenc bölcs, és felelős indítványa kedvező fogadtatásra talál mind a kormány, mind pedig a kormánypártok soraiban, és a Fidesz egy négypárti módosító indítvány támogatójaként hozzájárulhat a határon túl élő magyarok oktatásának fejlesztéséhez.

Budapest, 2003. november 14.

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Frakcióelnökség

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek