Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A hülyeség - ha fájna, 2003. november 14.

Horn Gyula szerint 25 évvel ezelőtt csak Kádár János tudott arról, hogy ő, Németh Miklós és néhány társuk titokban az ország európai közösségbe, az unió elődjébe való belépését készíti elő. Ez derült ki a politikus tegnapi kaposvári fórumáról közölt Magyar Nemzet-tudósításból.


Dátum: 2003-11-14 14:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17303
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:07:06.724418, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Megszokhattuk már, hogy a remetehegyi "igazmondó" nem fukarkodik meglepő bejelentésekkel az övéivel tartott "levadászós" fórumain. Ennek a "szenzációs" bejelentésnek a nyomán lelki szemeinkkel látjuk irigységtől sárgulni a KGB ellen harcoló Medgyessyt, hiszen míg ő csak a Világbankért küzdött, addig a KGST-t és a Varsói Szerződést az orránál fogva vezető Horn Gyula kart karba öltve, vállat vállnak vetve és megszégyenítő ügyességgel konspirálva Kádár Jánossal együtt már 1978-tól az Európai Unió elődjébe való belépésért küzdött. Ezek után már azon sem lepődhetnénk meg, hogy valamelyik soron következő Horn-fórumon újabb bejelentés hangzik el, mondjuk ilyesféle formában, hogy "a vattakabáttól fűtött Horn Gyula a pesti srácokkal együtt harcolt a forradalomért - méghozzá Kádárral együtt".

De maradjunk egyelőre a jelenben. Lehet, hogy a lakossági fórumokon sziporkázó Hornnak csak a nyelve botlott meg, és Európai Unió helyett Szovjetuniót akart mondani?

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek