Tárgyalóasztalhoz ültek a sztrájkoló vasutasok és az osztrák kormány
Pénteken tárgyalóasztalhoz ültek a sztrájkoló vasutasok és az osztrák kormány: Hubert Gorbach alkancellár, a vasút vezetése és a szakszervezet újra megpróbál egyzségre jutni a sztrájkot kiváltó tervezett vasútreformot illetően.
Dátum: 2003-11-14 14:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17304
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:07:07.014657, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A vasutasok kormány takarékossági intézkedései és az ÖBBtervezett szerkezeti átalakítása ellen tiltakoznak, amelynek következményeként mintegy 12 ezer dolgozót bocsátanának el az évtized végéig. A még nem végleges tervek szerint átalakítanák az ÖBB szervezeti felépítését, privatizálnák egyes egységeit, és új kollektív szerződést akarnak elfogadtatni a munkavállalókkal. A vasutasok szakszervezete elvben nem ellenzi a reformot, de másképpen képzeli el azt. A sztrájkolók továbbra is azt követelik, hogy a kormány vonja vissza a vasút 4 nagyobb és 5 kisebb egységre bontásának a terveit, és kezdjenek új tárgyalásokat a közel 47 ezer alkalmazottat foglalkoztató óriásvállalat átalakításáról.
Közvélemény-kutatási adatok szerint a vasutasok maguk mögött tudhatják az osztrák közvélemény többségének a támogatást, hiszen a megkérdezettek 65 százaléka szerint újra kellene tárgyalni a kormány vasúti reformterveit, és csak 25 százalék támogatja a kabinet elképzeléseit, miszerint a sztrájk ellenére is végre kell hajtani a tervezett átalakításokat.
MTI - fidesz.hu