Székelyföld autonómiatervezetét románul is közzétették
A székely autonómiatörekvés nem sérti sem Románia területi integritását, sem nemzeti szuverenitását - jelentette ki Csapó József, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke a Székelyföld autonómiatervezete román nyelvű fordításának közzététele alkalmából.
Dátum: 2003-11-14 15:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17306
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:07:07.598933, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az SZNT megalakulásának színhelyén, Sepsiszentgyörgyön, csütörtökön késő este lezajlott sajtótájékoztatón a testület elnöke elmondta: fontosnak tartják, hogy a térség román lakossága és általában a román közvélemény tudomást szerezzen a statútum-tervezet tartalmáról. Mint mondta, az SZNT fontosnak tartja a román közösséggel való konzultációt a regionalizmusról és az önkormányzatiságról.
A sajtótájékoztatóján kiderült, hogy az október 26-án megalakult SZNT állandó bizottsága csütörtökön döntött a dokumentum román nyelvű változatának nyilvánosságra hozataláról.
Az SZNT elnöke elmondta, hogy ezt a tervezetet vitatják meg az SZNT szakbizottságaiban és a széki szintű székely nemzeti tanácsokban. Az esetleges módosító indítványokat a testület állandó bizottsága december 10-ig összesíti. A beérkezett javaslatok alapján az állandó bizottság legkésőbb 2004. január 6-ig véglegesíti a statútum-tervezetet, amelyet az SZNT elé terjeszt. Ezt követően a tervezetet megküldik a román kormánynak tanulmányozás és jóváhagyás, illetőleg a parlament elé bocsátás végett. Ha a kormány erre nem lenne hajlandó, megtalálják a módját annak, hogy felkérjenek egy vagy több képviselőt, illetőleg szenátort, hogy terjesszék ők a tervezetet a törvényhozás elé.
Csapó József hangsúlyozta: az autonómiatörekvést nem sajátíthatja ki egyetlen politikai szervezet sem, mert az nem a politika, hanem a közképviselet tárgya.
Csapó ismételten kiemelte, hogy az SZNT nem kíván a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) alternatívája lenni a jövő évben esedések romániai helyhatósági választásokon. Mint mondta, az SZNT tagjai között RMDSZ tisztségviselők és az RMDSZ alternatívájaként a helyhatósági választásokon jelentkező Polgári Szövetség vezető tisztségviselői egyaránt megtalálhatók.
MTI - fidesz.hu