Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Konferencia a negyedik magyarországi választásról

A Fidesz - Magyar Polgári Párt nem tüntetésre, hanem nyugodt, méltóságteljes választási nagygyűlésre hívja a választókat szombaton a Kossuth térre - hangzott el "A negyedik választás Magyarországon" címmel, a Magyar Demokrata Fórum rendezésében megtartott konferencián péntek este Budapesten.


Dátum: 2002-04-13 13:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1617
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:24:59.304397, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Elek István közíró, a Heti Válasz című lap kiadója előadásában úgy vélekedett: "nincs mit tenni, ki kell menni az utcára, ezt a fegyvert a két forduló között kénytelen a Fidesz felvenni".

Az előadó utalt arra, hogy Ron Werbernek, az MSZP kampánystratégájának az elve az volt, hogy az utcát el kell foglalni. Emlékeztetett, hogy az SZDSZ az utcára szervezte a "Tetthely" című sorozat eseményeit, és Medgyessy Péter, az MSZP miniszterelnök-jelöltje szintén az utcán, a tereken tartotta meg kampányrendezvényeit.

Elek István szerint a jobboldal tartaléka a második forduló megnyerésére többek között abban van, hogy "a nem racionális benyomásokkal rendelkező, a politikai névtelenek körébe tartozó tömegből sokan nem mennek el szavazni, és helyreállhatnak a pártviszonyok".

Szerinte azért is meg lehet fordítani a Fidesz-MDF "pici hátrányát", mert "a depressziós kisgazda tábor kénytelen levonni a tanulságokat, és az SZDSZ támogatóinak 20 százaléka is inkább szavazna a második fordulóban egy Fidesz-jelöltre, mint az MSZP-re".

Ágh Attila politológus szerint "a Fidesz legnagyobb hibája az volt vasárnap este, hogy nem volt forgatókönyve arra az esetre, ha a választás első fordulóját nem nyeri meg". A politológus arra a következtetésre jutott, hogy a Fidesz vezetői nem számoltak azzal az eshetőséggel, hogy "nem jön be az első forduló", és szerinte ez "visszamutat azokra az okokra, hogy miért vesztette el a Fidesz az első fordulót".

Ágh Attila szólt arról is, hogy milyen veszélyekkel jár "az offenzív magatartás, a tüntetések intézményesítése". Emlékeztetett arra, hogy a rendszerváltás politikai erőszak nélkül zajlott.

Bencsik András, a Demokrata című hetilap főszerkesztője azt mondta: ismeretei szerint a választásokon történtek anomáliák. Kijelentette: a Fidesz győzelmét prognosztizáló közvélemény-kutatók nem jártak messze a valóságtól, "hanem itt-ott bizonyos személyek beavatkoztak a választás menetébe".

A főszerkesztő úgy véli, hogy "a magyar választók nem a saját akaratukat" nyilvánították ki április 7-én, hanem "a média által kialakított torz vélemény hatása alatt" nem döntenek, hanem tippelnek, "felelőtlen emberek döntik el az ország sorsát".

Kapcsolódó elemek