Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Folytatódik a Vaskalapács hadművelet

A bagdadi repülőtérhez közeli célpontokat támadott pénteken az amerikai légierő a már harmadik napja esténként meg-megújuló Vaskalapács hadművelet részeként. A gerillacsoportok felszámolására indított átfogó akció célja búvóhelyeik és fegyverraktáraik megsemmisítése.


Dátum: 2003-11-14 18:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17314
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:07:10.176067, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A sötétség beállta óta nagy erejű robbanások zaja hallhatószerint a bagdadi repülőtér környékén és a város délnyugati részén, s a térség fölött amerikai harci gépek és helikopterek köröznek - jelenti a Reuters.

Az amerikaiak előző nap a Vaskalapács hadművelet keretében már leromboltak egy épületet, amelyet korábban Szaddám Huszein megbuktatott elnök elit egysége, a Köztársasági Gárda birtokolt.

Amerikai közlés szerint az épületben újabban iraki gerillák fészkelték be magukat, hogy onnan kiindulva hajtsanak végre rajtaütéseket a koalíciós erők katonáin.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek