A családi gazdaságok létrejötte a vidék polgárosodását jelenti
Vonza András szerint a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) révén lényegében megteremtődött a mezőgazdasági termelők által régóta szorgalmazott gazdabank, a pénzintézet ugyanis jelentős összegekkel vállal finanszírozási feladatot az ágazatban.
Dátum: 2002-04-13 13:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1618
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:24:59.592882, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ezt a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter pénteken Dombrádon jelentette ki a Fidesz-MDF választási fórumán, ahol Borkó Károly képviselőjelöltet ajánlotta a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisváros szavazóinak figyelmébe.
Az agrártárca vezetője elmondta: az MFB, amely a Konzumbankon keresztül segíti a családi gazdaságok fejlesztését, akár évi 200 milliárd forint hitellel is támogathatja az érintetteket. Vonza András megjegyezte, hogy a Konzumbank mellett belátható időn belül a Takarékszövetkezetek is bekapcsolódnak a hitel-kihelyezési munkába, erről a tárgyalások már megkezdődtek.
A miniszter felhívta a fórum résztvevőinek figyelmét arra, hogy az alakuló családi gazdaságok saját forrás nélkül vásárolhatnak hitelből termőföldet 300 hektárig. Hozzátette: 100 és 300 millió forint közötti kölcsönt lehet felvenni, a futamidő 10, maximum 20 év lehet.
- A földterület 100 hektárig történő növeléséig a gazdaságoknak a hitel után nem kell kamatot fizetniük, 100 és 300 hektár közötti terület esetében pedig 50 százalékos kamattámogatást kapnak - emelte ki.
Vonza András szerint a családi gazdaságok létrejötte, megerősödése és fejlődése a vidék polgárosodását jelenti majd.
A miniszter a rendezvényen kemény szavakkal bírálta az MSZP-t azért, mert a családi gazdaságok létrehozásáról szóló törvény megalkotásakor az egyik országgyűlési képviselője a javaslat visszavonására és lemondásra szólította fel.
- A szocialisták most a családi gazdaságok támogatásáról beszélnek, miközben elfelejtik a parlamentben történteket, ami azt mutatja: nemigen gondolják komolyan az ígért segítséget - mondta.
A mezőgazdasági miniszter összehasonlította az ágazat elmúlt négy évi eredményeit az 1994-98 közöttivel.
Hangsúlyozta: a tavalyi 150 milliárd forint összegű agrárberuházás 90 milliárddal volt több az 1997-es évinél, amit az MSZP-SZDSZ kormány az ágazat legsikeresebb éveként emlegetett annak idején.
Vonza András szerint a jelenlegi kormány a mezőgazdaság támogatását a duplájára emelte, s ennek alátámasztására az 1997-es 95 milliárd forint költségvetési támogatást az idei 205 milliárddal állította szembe.
Cáfolta azt az ellenzéki állítást is, miszerint válságban lenne az ágazat.
- A mezőgazdaság 1,5 milliárd euró aktívumot hozott az országnak a külkereskedelmi mérlegben; erre egyetlen más gazdasági ágazat sem volt képes - mutatott rá.