Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Powell: Még nem találtuk meg az iraki "Karzait"

Colin Powell amerikai külügyminiszter szerint az iraki hatalomátadás felgyorsításának semmi köze az amerikai belpolitikához, vagyis a jövő őszi elnökválasztással kapcsolatos megfontolásokhoz.


Dátum: 2003-11-14 20:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17318
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:07:11.373263, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A külügyminiszter a nashville-i televíziónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy az iraki katonák és rendőrök számának a növelésével csökkenthetik az amerikai erők létszámát, az Egyesült Államok katonai és politikai jelenlétére azonban még jó ideig szükség lesz.

Powell a San Diego-i televíziónak nyilatkozva arról beszélt, hogy az Egyesült Államok még nem találta meg azt a személyt, aki ugyanazt a szerepet tölthetné be Irakban, mint Hamid Karzai Afganisztánban. Mindkét interjú szövegét a külügyminisztérium tette közzé pénteken.

Hamid Karzai elnököt a tálib rendszer megdöntése után állították Afganisztán élére, ahol a demokrácia megteremtésének következő lépéseként decemberben hagyják jóvá az alkotmány nemrég elkészült tervezetét és jövőre rendeznek választásokat.

Powell hangoztatta, hogy a politikában nem maradhat sokáig betöltetlen űr. Washingtonban elégedetlenek az amerikai hatóságok által júliusban kinevezett iraki ideiglenes kormányzótanáccsal, amely képtelennek mutatkozik a politikai átmenet menetrendjének a kidolgozására, ami a Biztonsági Tanács Irakról elfogadott legutóbbi határozata értelmében a feladata lenne. Az amerikai külügyminiszter közvetve a 24 tagú testületet kritizálta az afgán elnök emlegetésével. Úgy ítélte meg, hogy a testült tagjai között vannak, akiknek az ország egyes részeiben súlyuk van, olyan személyt azonban még nem találtak, akit az egész országban elfogadnának.

Az Irakban és térségében állomásozó amerikai erőket irányító központi parancsnokság (CENTCOM) pénteken bejelentette, hogy növeli a katari előretolt parancsnoki-vezénylési főhadiszállásának személyi állományát. A törzs nagyobb része ugyan a floridai Tampában, a CENTCOM főhadiszállásán marad, de több száz törzstisztet és más beosztású katonát irányítanak Katarba, hogy közelebb legyenek a műveleti területhez és hatékonyabban segítsék John Abizaid tábornoknak, a CENTCOM parancsnokának a munkáját.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek