Támadás a bíróságok ellen Medgyessy környezetéből
Medgyessy Péter miniszterelnök bizalmasa, tanácsadója és személyi testületének vezetője, Veér András pszichiáter a magyar bíróságokat támadó véleményt fogalmazott meg a pénteki Magyar Hírlapban.
Dátum: 2003-11-15 14:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17331
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:07:15.231772, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A társadalom igazságszolgáltatásba vetett hite nem most rendült meg először. Az utóbbi négy-öt év főügyészi és bírói ítélkezései szolgáltattak erre elég okot - állította Veér András pszichiáter, Medgyessy Péter miniszterelnök tanácsadója és személyi testületének vezetője tegnap a Magyar Hírlap hasábjain.
Lomniczi Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnöke azért fordult felhívással a közjogi méltóságokhoz, mivel szerinte a közelmúltban többször is előfordult, hogy politikai, közéleti személyiségek a bíróságok döntéseit bírálták, és elvárásokat fogalmaztak meg konkrét ügyekben.
Fodor Gábor szerint nem helyes, ha a végrehajtó, illetve a törvényhozó hatalom képviselői kritizálják a bíróságok döntéseit. az SZDSZ országos ügyvivője tegnapi sajtótájékoztatóján megemlítette: az Országgyűlés most fog szavazni a bíróságok költségvetéséről, és nem lenne kívánatos, ha olyan látszat alakulna ki, mintha ebben a költségvetés szempontjaitól eltérő kritériumok is érvényesülnének. (Emlékezetes, az LB elnöke plusz ötmilliárd forintot kért a bíróságoknak.) Ugyanakkor -mint mondja - a nyilvánosság kontrollja alatt kell állniuk.
Forrás: Magyar Nemzet
fidesz.hu