Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Irak: 2004 júniusában megszűnik az amerikai megszállás?

2004 júniusában, az átmeneti kormány létrehozása után megszűnik Irak amerikai megszállása - jelentette be szombaton Ahmed Csalabi, az iraki ideiglenes kormányzótanács tagja Bagdadban Paul Bremer, közép-keleti ország amerikai polgári kormányzójának és a kormányzótanács tagjainak hatórás találkozója után.


Dátum: 2003-11-15 17:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17335
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:07:16.458578, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Csalabi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az átmeneti kormányt jövő májusig kell összeállítani a nemzetközi elismertetés és a teljes szuverenitás alapján. Dzsalal Talabani, az ideiglenes kormányzótanács elnöke leszögezte: az átmeneti kabinet tagjait "az egész iraki társadalommal való konzultáció" után választják ki és még 2005 vége előtt általános választásokat tartanak az országban, már egy új alkotmány alapján.

Talabani szerint az átmeneti kormány feladata lesz tárgyalni a megszálló erőkkel iraki jelenlétük szabályozásáról, új státusukról, az ország külső biztonságával kapcsolatos feladataikról. Azt azonban hangsúlyozta, hogy kizárólag az új független és szuverén kormány lesz illetékes belbiztonsági, költségvetési kérdésekben, és az ország teljes területe felett ellenőrzést gyakorol majd.

Talabani kijelentette: az ország új vezetése teljes mértékben tiszteletben kívánja tartani az emberi jogokat, a vallásszabadságot, biztosítja a végrehajtó, a törvényhozói és bírói hatalom szétválasztását, fenntartja a fegyveres erők civil ellenőrzését és megóvja Irak iszlám identitását.

Amerikai illetékesek már korábban közölték, hogy akkor is marad egy bizonyos számú amerikai és külföldi katonai kontingens Irakban, amikor már az ország nem lesz jogi értelemben megszállás alatt - jegyezte meg a Reuters.

Adnan Pacsacsi, a tanács szunnita tagja bejelentette, hogy a testület levelet küld az ENSZ Biztonsági Tanácsa soros elnökének, hogy tájékoztassa az új iraki intézmények létrehozásának menetrendjéről. A világszervezet december 15-ét jelölte meg a menetrend rögzítésének végső időpontjaként.

Pacsacsi Bremerre hárította azt az újságírói kérdést, mely szerint az irakiaknak való hatalomátadási tervet washingtoni részről az egyre több amerikai halálos áldozat indokolja-e. "Amerika a mi vágyunkat teljesíti azzal, hogy több hatalmat ad az irakiaknak" - mondta.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek