Románia: RMDSZ-konferencia az alkotmánymódosítás utáni helyzetről
A romániai magyaroknak arra kell törekedniük, hogy részt vehessenek az őket érintő döntések meghozatalában, a csak rájuk vonatkozó ügyekben viszont kizárólag nekik legyen joguk határozni - jelentette ki szombaton Kolozsváron Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke.
Dátum: 2003-11-15 18:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17336
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:07:16.754569, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A romániai magyar politikai szervezet vezetője egy szakmai konferencián szólalt fel, amelyen az RMDSZ szövetségi szintű vezetői, parlamenti képviselői és szenátorai, területi elnökei voltak jelen. Megvitatták, hogy a nemrég népszavazás útján is szentesített romániai alkotmánymódosítás milyen előnyöket hozott a romániai magyarság számára, s milyen korlátokat kell még leküzdeni.
Markó Béla előrelépésnek minősítette, hogy az alaptörvény módosítása révén sikerült pontosabban lefektetni az anyanyelv használatával, a felekezeti oktatással és a magántulajdon szavatolásával összefüggő jogokat. Az eddigi törvényességi bizonytalanságot sikerült alkotmányos biztonsággá változtatni - hangoztatta a szövetségi elnök, aki kedvezőtlennek tartotta ugyanakkor, hogy nem sikerült kiiktatni a román alaptörvényből a "nemzetállam" meghatározást.
Markó örömmel állapította meg, hogy a román választók többsége elfogadta a kisebbségi jogokat, hiszen a népakarat szentesítette az alkotmányt. A népszavazás alkalmával a romániai magyarok 58 százaléka járult az urnák elé, 95 százalékuk igennel voksolt. A politikus szerint ez arról tanúskodik, hogy a magyarság egyetért az RMDSZ politikájával, s ez az egységes fellépés erejét bizonyítja.
A romániai magyaroknak törekedniük kell arra, hogy az őket érintő döntések meghozatalában részt vegyenek, azokban a kérdésekben pedig, amelyek csak őket érintik, kizárólag nekik lehessen joguk határozni - mondta Markó, aki szerint ebben áll az autonómia-koncepció lényege. A vitának helye van az RMDSZ-ben - tette hozzá Markó, de szerinte azt a szervezeten belül kell folytatni. Akik politikai alternatívát akarnak teremteni az RMDSZ-szel szemben - mondta a szónok -, azok tönkre akarják tenni a szövetség által kialakított politikát.
A konferencián több jogász szakmájú parlamenti tag tartott előadást. Varga Attila parlamenti képviselő például az alkotmánymódosítás utáni jogrendi változásokról és törvényhozási feladatokról, Székely Ervin képviselő a módosított alkotmányban rögzített anyanyelvhasználati jogról, Eckstein Kovács Péter szenátor pedig az igazságszolgáltatás reformja terén végzendő tennivalókról beszélt.
Varga Attila úgy vélekedett: az autonómia megvalósításának útján csak folyamatos párbeszéddel lehet előrehaladni, nem pedig ugrásszerű lépésekkel. A lassú építkezés sokkal inkább szolgálja az autonómiát, mint a steril koncepciók gyártása - mondta.
A romániai magyarságnak arra a kisebbséget alkotó részére utalt ezzel, amely - elutasítva az RMDSZ "kis lépések" politikáját - nemrég megalakította a Székely Nemzeti Tanácsot (SZNT), hamarosan létrehozza az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot (EMNT), mégpedig az erdélyi autonómia létrehozásának az indokával. Markó Béla és környezete szerint azonban az RMDSZ-szel szembeni politikai szerveződésről van csak szó.
MTI - fidesz.hu