Rumsfeld: Csak hatalomátadás, a csapatok maradnak
A politikai hatalomátadás nem érinti az amerikai csapatok jelenlétét Irakban - jelentette ki vasárnap Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter Japánban.
Dátum: 2003-11-16 10:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17343
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:07:18.869371, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Rumsfeld Okinava szigeten tett látogatást, és ennek margóján nyilatkozott az előző nap Bagdadban bejelentett hatalomátadásról, amelynek értelmében a jelenlegi amerikai kormányzó, Paul Bremer vezetése alatt működő testület júniusban teljes egészben átadja az ellenőrzést az irakiakból álló átmeneti kormánynak.
Katonailag a helyzet mindezzel nem változott, Irak biztonsági helyzetében pedig nincs módosulás - adta értésre Rumsfeld a hírügynökségek jelentése szerint. Az amerikai erők nem kezdenek semmiféle kivonulásba júniustól, a katonai jelenlétet a szombati bejelentések nem befolyásolják - tette hozzá.
MTI - fidesz.hu