Hamlet a Nyugatiban: a temesvári Csiky Gergely Színház előadása
Rendhagyó helyszínen, a fővárosi Nyugati pályaudvar ceglédi várótermében mutatja be a Temesvári Csiky Gergely Színház Shakespeare Hamletjét november 22-én, 23-án és 24-én - tájékoztattak a szervezők.
Dátum: 2003-11-16 10:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17344
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:07:19.190475, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A bemutatóra a színdarab első magyar nyelvű előadásának 210. évfordulója alkalmából, a Vendégségben Budapesten - Határon Túli Magyar Színházi Estek című, ötéves múltra visszatekintő rendezvény keretében kerül sor - mondta a sorozat művészeti vezetője.
A temesvári társulat Eörsi István műfordításában bemutatásra kerülő Hamlet-vendégjátéka "a sokszorosan szimbolikus senkiföldjén - sínek és vágányok között, egy vakvágányra futott világban - arra a kérdésre keresi a választ: hogyan lehet az emlékek segítségével helyretolni a kizökkent időt" - magyarázta a szokatlan helyszín-választást Darvay Nagy Adrienne színháztörténész.
A Victor Ioan Frunza rendezésében látható, élő zenekarral kísért Hamlet a XX. század elején játszódik, amikor a vasút, a fényképezés, a film korszakalkotó újdonságnak számítottak; az előadásban egyébként komoly szerep jut a filmvetítésnek is - ismertette a művészeti vezető.
A különleges játéktérre való tekintettel Darvay Nagy Adrienne arra hívta fel az érdeklődők figyelmét, hogy kényelmes, meleg öltözetben jelenjenek meg.
A művészeti vezető beszélt arról: Victor Ioan Frunza a román színpad egyik legjelentősebb kortárs rendezője, aki előadásaihoz az "alternatív tereket keresi". Hozzátette: a Temesvári Magyar Színházzal évek óta dolgozik együtt.
llandó alkotógárdájába tartozik Adriana Grand, aki a színpadi látványért felelős, Cári Tibor zeneszerző és a címszereplő Balázs Attila Jászai-díjas művész; az előadásban magyarországi színészek is fellépnek majd - mondta el Darvay Nagy Adrienne. A társulat egyébként öt éve nagy sikerrel mutatkozott be Budapesten Alfred de Musset "francia Hamletként" is emlegetett Lorenzaccio című darabjával - fűzte hozzá.
A temesvári Csiky Gergely Színház az idén májusban ezzel a Hamlet-bemutatóval ünnepelte fennállásának 50 évfordulóját.
Az első magyar nyelvű Hamlet-előadásról a Magyar Hírmondó korabeli száma tanúskodik: e szerint a darabot 1793. november 22-én mutatta be Kolozsváron az Erdélyi Nemes Magyar Jádzó-társaság, a Kolozsvári Magyar Színház elődje, Kazinczy Ferenc német átdolgozás alapján készített fordításában - mondta el a színháztörténész. A Hamlet akkori címszereplője Kotsi Patkó János, korának egyik legjelentősebb "színházi embere", a társulat alapítója volt - fűzte hozzá.
A szakember kitért arra is, hogy a közép-európai kis népek színháztörténetében Shakespeare művei jelentős szerepet játszottak, nagyban segítették nemzeti színjátszásuk elindulását.
A november 22-én, s az azt követő két napon a Nyugati pályaudvaron megtekinthető vendégjátékot a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, a Nemzeti Kulturális Alapprogram, a Határon Túli Magyarok Hivatala, a Fővárosi Önkormányzat és a MÁV Rt. is támogatja.
MTI - fidesz.hu