Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Holló, Lomnici, Kaltenbach találkozó a napokban

Lomnici Zoltán főbíró és Kaltenbach Jenő kisebbségi ombudsman várhatóan napokon belül találkozik Holló András alkotmánybírósági elnök közvetítésével.


Dátum: 2003-11-16 10:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17345
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:07:19.497520, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke és a kisebbségi jogok országgyűlési biztosa megerősítette az információt, Holló András annyit mondott: nem kizárt, hogy létre fog jönni ez a találkozó.

Lomnici Zoltán azt hangsúlyozta: a hatalmi ágak és alkotmányos tényezők egymás hatáskörét kötelesek tiszteletben tartani, ugyanakkor az Alkotmány értelmében szükségszerűen együttműködnek.

"A tervezett találkozón lehetőség nyílik arra, hogy a szegedi eset kapcsán felmerült hatásköri kérdéseket egyértelműen tisztázzuk a kisebbségi ombudsmannal" - tette hozzá a főbíró.

Kérdésre válaszolva a megbeszélésről Lomnici Zoltán annyit mondott: "tárgyalunk majd az emberi jogok terén kialakítható együttműködésről".

A főbíró rámutatott: fontos, hogy az EU-tagság küszöbén a bíróságok különös érzékenységet tanúsítsanak az emberi jogokat iránt.

A Szegedi Városi Bíróság a közelmúltban egy ítéletének indoklásában azt fejtegette, hogy átlagosnál primitívebb személyisége miatt egy 15 hónapig emberölés vádjával előzetes letartóztatásban lévő majd felmentett roma testvérpár a kereseti kérelmében foglaltnál kisebb kártérítésre jogosult.

Kaltenbach Jenő elmondta: a tervezett találkozó célja, hogy a szakmai kérdéseket a sajtóban történő üzengetés helyett nyugodt körülmények között beszélhessék meg, illetve hogy "a szegedi ügy kapcsán felvetődött esetek ne ismétlődhessenek meg".

Álláspontom szerint nem hatásköri vitáról van szó, inkább arról, hogy a különböző alkotmányos intézmények azonos területeken egységes szemlélettel és hatékonyabb együttműködéssel végezzék tevékenységüket - tette hozzá.

"Természetesen konkrét bírósági ügyről nem kívánok bírálatot mondani, de mindig is véleményt fogok nyilvánítani mindazokban a kisebbségi, emberi jogi témákban, amelyek felelősségi körömbe tartoznak" - szögezte le a kisebbségi ombudsman.

Megjegyezte: a világon mindenütt folyamatos a bírák képzése. "A jogi diploma megszerzése után is történnek olyan események, amelyekre fel kell készülni, amelyek nyomán fokozott figyelemmel kell fordulniuk a szakembereknek a társadalom bizonyos jelenségei felé" - mutatott rá Kaltenbach Jenő.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek