Kormányzóválasztás Louisianában: demokrata győzelem
A demokrata párt jelöltje, Kathleen Blanco nyerte meg a Louisiana államban szombaton tartott kormányzóválasztást. Személyében először irányítja majd nő az Egyesült Államok déli részén fekvő államot.
Dátum: 2003-11-16 10:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17346
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:07:19.799232, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az eddig kormányzóhelyettesként dolgozó Blanco diadalával megtörte a republikánusok október eleje tartó győzelmi sorozatát, amelynek keretében három szövetségi államban (Kentucky, Mississippi és Kalifornia) is elhódították a kormányzói posztot a demokratáktól.
Louisiana eddigi kormányzója, a republikánus Mike Foster már két mandátumot töltött be, így nem indulhatott a választáson.
A leadott szavazatok gyakorlatilag teljes összesítése alapján Kathleen Blanco a voksok 52 százalékát kapta meg, republikánus ellenfele, Bobby Jindal 48 százalékkal szorult a második helyre. A választást megelőző közvélemény-kutatások még Jindal enyhe fölényét jelezték.
A 60 éves Blanco - lánykori nevén Kathleen Babineaux - a cajun országként is emlegetett, francia eredetű közösségből származik. Győzelmét jelentős részben a franciául beszélők, köztük a New Orleansban élők támogatásának köszönheti.
A 32 éves Bobby Jindal indiai szülők gyermeke, de már az Egyesült Államokban született, és a Bush-kormányzat egyik egészségügyi tanácsadója volt. Azt remélte, hogy ő lesz Louisiana állam első nem fehérbőrű, indiai származású kormányzója.
Az AP jelentése szerint a hagyományosan igen konzervatív nézeteket valló lakosság egy részét megzavarta a két választási lehetőség, akár azért mert se nőt, se nem fehérbőrű jelöltet nem kívántak támogatni, akár azért is, mert a két jelölt különböző pártállásuk ellenére is egymáshoz igen közelálló nézeteket vall.
A választási kampányban mindkét jelölt a munkahelyteremtésre fókuszálta ígéreteit, és a probléma megoldását meglehetősen egyformán képzelik el, a vállalkozásokat alacsonyabb adókkal kecsegtették, és a választópolgárokat sem terhelnék újabb adókkal.
MTI - fidesz.hu