Rumsfeld Okinaván
Az amerikai jelenlét csökkentésére kérte vasárnap Okinava japán sziget kormányzója Donald Rumsfeld amerikai védelmi minisztert. Rumsfeld a Japánban tett háromnapos látogatásának utolsó állomásaként kereste fel Okinavát, ahol tapasztalatszerzés céljából ellátogatott az amerikai támaszpontokra, és találkozott Inamine Keicsi kormányzóval is. A Japánban állomásozó 47 ezer amerikai katona kétharmada Okinaván teljesít szolgálatot.
Dátum: 2003-11-16 11:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17347
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:07:20.084879, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A dél-japán sziget lakossága erős ellenérzéseket táplál az amerikai katonákkal szemben, különösen 1995 óta, amikor három haditengerész megerőszakolt egy 12 éves japán kislányt. A lakosság bosszúságát fokozzák az olyan megoldatlan kérdések, mint azoknak a földeknek a tulajdonjoga és használata, amelyeken amerikai támaszpontok találhatók.
A Butler támaszpont előtt több száz japán tüntető várta az amerikai vendéget. A mintegy 300 tiltakozó "Ne támadjátok Irakot!", "Rumsfeld, menj haza!" feliratú plakátokat emelt magasba.
- Megértjük, hogy a Japánban lévő amerikai támaszpontok kulcsszerepet játszanak a kétoldalú szövetségben, amely a Távol-Kelet és Japán békéjének, biztonságának fenntartását célozza. Mindazonáltal Okinava lakossága, amely hosszú évek óta viseli el az amerikai bázisok által okozott hatalmas terheket, állhatatosan követeli a vitás kérdések rendezését - szögezte le az okinavai kormányzó, aki a lakosság kéréseit tartalmazó petíciót adott át Rumsfeldnek.
Rumsfeld először látogatott el a Japánnak 27 évig tartó amerikai katonai megszállás után 1972-ben visszaadott Okinavára; személyében 13 év óta először járt amerikai védelmi miniszter a szigeten.
Az amerikai jelenlét mérsékléséről, illetve a földek visszaadásáról a sziget lakosainak megállapodást is kötött a két fél az 1995-ös incidens után, ám az azóta a feledés homályába merült még amerikai megítélés szerint is.
Rumsfeld Tokióban tárgyalt vendéglátóival az amerikai katonák számának csökkentéséről, de csak általánosságokban. A konkrét döntések elfogadásáig még sok tárgyalásra van szükség - mondta az amerikai vendég az AFP jelentése szerint.
Rumsfeld Okinaváról Dél-Korea fővárosába, Szöulba utazott tovább. Ottani érkezésekor több ezer tiltakozó fogadta a repülőtéren.
MTI - fidesz.hu