Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egyesül a Mol és a lengyel PKN

Jól haladnak a magyar Mol Rt. és a lengyel PKN Orlen lengyel olajipari cég egyesülésével kapcsolatos egyeztetések, így a lengyel vállalat hamarosan megnevezi azt a tanácsadót, amely segít az fúzió lebonyolításában.


Dátum: 2003-11-16 11:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17348
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:07:20.396288, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A PKN-hez közel álló egyik forrás a Reutersnak elmondta azt is, hogy a két cég közötti előzetes megállapodásról szóló szándéknyilatkozat "gyakorlatilag készen áll", és nem kizárt, hogy a jövő héten azt aláírja Medgyessy Péter miniszterelnök, amikor Varsóban tárgyal.

A PKN és a Mol együttes évi eladása eléri a 9 milliárd dollárt, piaci tőkeértékük pedig a 6 milliárd dollárt.

A PNK elnöke, Zbigniew Wróbel pénteken azt mondta, hogy folynak a két vállalat közötti tárgyalások és december elején megnevezik a tanácsadó céget.

A PKN egyik illetékese azt mondta, hogy az egyesülés legvalószínűbb lebonyolítása az lesz, hogy a Mol-részvényeket vásárol a PNK, majd a befolyt összeget a Mol később PKN tulajdonrész vásárlására fordítja.

A regionális konszolidáció újabb fejezeteként a PKN bejelentette: a Mol-lal folytatott egyeztetések után november 20-ig dönt arról, hogy egyedül, vagy konzorciumban tesz ajánlatot a vezető cseh olaj- és vegyipari Unipetrol 68 százalékának a megvásárlására.

Elemzők szerint a PKN és a Mol közötti együttműködés az Unipetrol többségi részesedésének megszerzése kapcsán kulcsfontosságú a regionális konszolidáció folyamatában.

Pénteken a varsói értéktőzsdén a PKN Orlen árfolyama 0,4 százalékkal 26 zlotyra nőtt, a márciusi mélypont óta 60 százalékkal drágult. A Mol részvényára pénteken 3,17 százalékkal 6575 forintra hanyatlott.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek