Felhívás Phenjannak
Az amerikai és a dél-koreai védelmi miniszter hétfőn felszólította Észak-Koreát, hogy ellenőrizhetően és véglegesen számolja fel nukleáris fegyverkezési programját. A felhívást Donald Rumsfeld amerikai és Cso Jong Kil dél-koreai védelmi miniszter szöuli megbeszélései után kiadott nyilatkozatban tették közzé.
Dátum: 2003-11-17 08:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17365
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:07:25.465663, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A nyilatkozat a phenjani nukleáris fegyverkezési programok "teljes és visszafordíthatatlan" leszerelését követeli. Felszólítja Észak-Koreát, hogy állítsa le tömegpusztító fegyverekkel végrehajtott kísérleteit, e fegyverek fejlesztését és exportálását, valamint a nukleáris fegyverkezéshez kötődő rakéták és más technológiák eladását.
MTI - fidesz.hu