Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Közösen írná alá a csatlakozási szerződést Románia és Bulgária

A román és a bolgár kormány egyaránt támogatja, hogy az EU-csatlakozási szerződést közösen írják alá, ha a két ország felkészültségét saját érdemeik alapján, külön-külön ítélik meg - jelentette be vasárnap Despina Neagoe kormányszóvivő.


Dátum: 2003-11-17 12:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17377
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:07:29.069848, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Elmondása szerint Adrian Nastase miniszterelnök és bolgár kollégája, Szimeon Szakszkobourggotszkij a hétvégén tanácskozott erről a kérdésről Szófiában. A kormányszóvivő közölte, Románia és Bulgária is szükségesnek tartja a csatlakozási tárgyalások lezárását még 2004 októbere előtt, ami azonban a külön kiértékelések miatt eltérő ritmusú is lehet. "A két kormány egyetért a csatlakozási szerződés közös aláírásának elvével, és úgy vélik, ennek várható időpontja 2005 első évharmada lesz" - mondta Despina Neagoe. A két kormányfő azt követően ült tárgyalóasztalhoz, hogy az idei országjelentések közzététele után Bulgária nemtetszését fejezte ki, amiért az EU, annak ellenére, hogy elismerte, jelentősebb előrelépéseket tett mint szomszédja, csak Romániával egyszerre hajlandó befogadni.

Forrás: médiafix

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek