Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szita Károly: Százötven milliárd forint hiányzik még

Mintegy 500 polgármester és ugyanennyi önkormányzati képviselő petíciójukban arra kérik a házelnököt, hívjon össze négypárti egyeztetést és szorgalmazza a kormánynál illetve a parlamenti pártoknál, "hogy a beterjesztett költségvetéshez képest 2004-ben a magyar falvak és magyar városok mintegy 150 milliárd forint többletet kaphassanak". Erről Szita Károly a Megyei Jogú Városok Szövetségének társelnöke beszélt a nyilatkozat átadását követően hétfőn.


Dátum: 2003-11-17 13:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17380
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:07:29.952392, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kaposvár fideszes polgármestere elmondta: amennyiben az igényelt összeget a települések nem kapják meg, úgy "az európai uniós csatlakozás vesztesei a falvak és a városok lesznek".

A politikus tájékoztatása szerint a 150 milliárd forintból 78 milliárd forintot a közalkalmazotti-köztisztviselői béremelések fedezete tesz ki.

- Az energiaár-emelések, a környezetterhelési díj és az ökoadó tervezett bevezetése mintegy 20 milliárd pluszkiadást jelent az önkormányzatoknak - mondta. Hozzátette: az áfa-emelés hatásai és bizonyos kedvezményes áfakörök megszűnése, a 12 százalékos áfakulcs 15 százalékra emelése mintegy 7 milliárd forint többletforrást igényel.

A fideszes városvezető szólt arról is, hogy báziskorrekció címén - az ÁSZ megállapítása szerint is - jövőre 10 milliárd forintot vonnak el.

Kaposvár polgármesterének beszámolója szerint Szili Katalin ígéretet tett arra, hogy a kérést továbbítja a kormány, a parlamenti pártok és bizottságok felé.

Azt kérjük a kormánytól, hogy 2004-ben prioritás élvezzen a magyar falvak és a magyar városok költségvetése, mert nem lehetünk május 1-jétől az európai uniós csatlakozás vesztesei - mondta Szita Károly.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek