Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kulcsár-ügy: mulasztott-e a kormány?

Répássy Róbert hétfői interpellációjában a kormány felelősségére kérdezett rá az ügyben, hogy Kulcsár Attila megúszhatja a pénzmosás miatti felelősségre vonást. Az interpelláció kapcsán Bárándy Péter szólalt meg a kormány részéről, aki szokása szerint személyeskedéssel kezdte, de azt nem válaszolta meg, miért nem jutott el Bécsbe a kiadatási kérelem pénzmosással kapcsolatos kiegészítése.


Dátum: 2003-11-17 14:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17385
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:08:31.778719, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint az Ön előtt is ismert, kezdte Répássy Róbert interpellációját, az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága nyomozást rendelt el a K&H Bank brókercégének tanácsadója, Kulcsár Attila ellen több milliárdos sikkasztás és pénzmosás gyanúja miatt. Kulcsár Attilát a nemzetbiztonsági szolgálatok - más okból kifolyólag - folyamatosan megfigyelték, lehallgatták telefonbeszélgetéseit. A nemzetbiztonsági szolgálatok napi rendszerességgel jelentették a rendőrségnek Kulcsár Attila mozgását, beszélgetéseinek tartalmát. A rendőrség ennek ellenére nem akadályozta meg, hogy Kulcsár Attila külföldre távozhasson. A bűncselekmény másik gyanúsítottját el tudták fogni a hegyeshalmi határátkelőhelyen, Kulcsár Attilát azonban nem.

A rendőrség magatartásának következtében Kulcsár Attila hónapokra kivonhatta (kivonhatja) magát a büntetőeljárás alól, akadályozva ezzel a bűnügy őt érintő szálainak felderítését.

Az Igazságügyi Minisztérium a magyar állam képviseletében kiadatási kérelmet nyújtott be a Kulcsárt fogva tartó osztrák hatóságokhoz. A Bécsi Tartományi Legfelsőbb Bíróság - az Igazságügyi Minisztérium mulasztása miatt - kénytelen volt elhalasztani a kiadatási kérelem tárgyalását, mert idézem: "a magyar őrizetbe vételi kérelem csak másolatban volt az aktákhoz csatolva", valamint "a budapesti hatóságoknak részletes indoklást kellett volna csatolniuk a kiadatási kérelemhez, amely nélkül a bíróság nem tud döntést hozni".

November 11-én megszületett az osztrák bíróság elsőfokú döntése. Az Igazságügyi Minisztérium négy bűncselekmény miatt kérte kiadni a gyanúsítottat Magyarországnak. A határozat szerint, a kiadatási kérelem részben megalapozott, részben pedig nem. Az osztrák hatóság csak sikkasztás és hamisított okmányok felhasználása miatt adja ki Magyarországnak Kulcsár Attilát, pénzmosás és jogosulatlan szolgáltatásnyújtás miatt nem.

Az Európai Kiadatási Egyezmény értelmében Kulcsár Attila ellen Magyarországon nem folytatható büntetőeljárás a kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető pénzmosás miatt. Azaz, Kulcsár Attila - a magyar kormány áldásos tevékenysége következtében - több éves börtönbüntetéstől menekülhet meg.

Ki a felelős azért, hogy Kulcsár Attila megúszhatja a pénzmosás miatti felelősségre vonást? Nem érzi-e úgy, hogy valakinek felelnie kell a kormány mulasztásaiért?

Bárándy nem szívességet tesz, ha válaszol a Parlamentben: ez alkotmányos kötelessége

Válaszában Bárándy Péter azt hangoztatta, hogy a kormány és tagjai nem felelnek azért, ahogy Kulcsár büntetőügye áll. "Viszonylag kikristályosodott ismerethiány" kifejezésével minősítette az őt interpelláló képviselőt.

Répássy Róbert viszontválaszában felhívta a miniszter figyelmét arra, hogy a Parlament nem az ő ügyvédi irodája, s nem ügyvédbojtárjai, hanem megválasztott képviselők ülnek körülötte - ennek megfelelően nem szívességet tesz válaszával, mert alkotmányos kötelessége válaszolni a neki feltett kérdésekre. Ezt követően felhívta a miniszter figyelmét arra, hogy a Bécsi Tartományi Legfelsőbb Bíróság ülését követően Leopold Veigl kijelentette: a pénzmosás ügyében megkért kiegészítést a kiadatási ügyben nem kapták meg a magyar igazságügyi minisztériumtól. A miniszteri választ a kormánypárti képviselők mégis elfogadták.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek